Kihalt szív, kihalt vidék
Elhagyott tájakon, hol a csend örök,
Csillagok alatt, melyek már nem néznek,
Fémszívű robotok, mint kihalt lélek,
Szürke porban járnak, nesztelen léptek.
Meghalt a Nap, s vele a meleg nyár,
Szemüvegén át néz a holdvilág,
Hűvös éjszaka, ahol nincs holnap,
Csak a csillagok, melyek már nem ragyognak.
Az emberiség, mint egy régi mese,
Emlékek közt él, a jövőbe veszve.
A Föld, mint egy hajó, az űrben lebeg,
S a robotok szíve, mint kihalt vidék.
A gépek lelke, mint acélhúr,
Zeng a csendben, de nincs, ki hallja.
A világ, mint egy haldokló állat,
Vég nélküli télben, hol nincs tavasz.
A robotok, mint szellemek járnak,
Mindenütt jelen, de senki sem látja.
A világ, mint egy kihalt szív,
Csak a csend maradt, és a robotok életét.
