Kígyók csúsznak a ködben
Kígyók csúsznak a ködben, éj leple alatt,
Suttogó szél hordja hírüket, selyem útjukat.
Megannyi csillag szórja fényét, de ők nem látják,
Csak a köd szürke fátyla, mi szemük előtt táncol.
Kövek között bújnak, fűszálak alatt,
Csúsznak, siklanak, mint a titkok, amiket hordoznak.
Minden mozdulatuk egy rejtett értelmet tart,
És minden pillantásukban ott a végtelen távolság.
A hold fénye szűrődik a ködön át,
De a kígyók szeme nem lát, csak a ködöt járja át.
Csúsznak, siklanak, mint az álmok, amiket hordoznak,
És minden lélegzetükben ott a végtelen csend.
Nem látják a napot, csak az éj sötétjét,
Csak a köd szürke fátyla, mi szemük előtt lebeg.
Csúsznak, siklanak, mint az élet, amit hordoznak,
És minden csúszásukban ott a végtelen idő.
Kígyók csúsznak a ködben, éj leple alatt,
Csak a köd szürke fátyla, mi szemük előtt táncol.
Csúsznak, siklanak, mint a titkok, amiket hordoznak,
És minden mozdulatukban ott a végtelen valóság.
