Kéz a kézben, boldogság az úton
A világ végén, hol a nap már nem kel,
Hol a kihűlt szívekben már nem ég remény,
Hol a szó veszett, és a hang elnémul,
Sétál két alak, kéz a kézben, boldogság az úton.
Az égbolt kopár, csillagok nélkül,
A szél halkan suttog, de nincs ki hallja,
A csend uralja a pusztaságot,
De ők járnak, kéz a kézben, boldogság az úton.
A tenger színe, mint az acél hideg,
A hullámok némán törnek a parton,
A nap már nem ragyog, a hold sem világít,
De ők lépnek, kéz a kézben, boldogság az úton.
A városok romban, az utak elhagyva,
Az emberek eltűntek, csak ők maradtak,
A világ már nem az, ami volt,
De ők haladnak, kéz a kézben, boldogság az úton.
A szeretetük, mint az örök tűz,
Ég a szívükben, még a pusztulás közepette,
A boldogságuk, mint a hajnali fény,
Megvilágítja az utat, kéz a kézben, boldogság az úton.
Az idő elszállt, a világ megváltozott,
De a szerelemük örökké tart, mint az élet maga,
A remény, a hit, a bátorság vezérli őket,
Kéz a kézben, boldogság az úton.
A jövő ismeretlen, a múlt már elhalványult,
De ők nem félnek, hiszen együtt vannak,
A szívükben ég a remény lángja,
Kéz a kézben, boldogság az úton.
A világ végén, hol a nap már nem kel,
Hol a kihűlt szívekben már nem ég remény,
Hol a szó veszett, és a hang elnémul,
Sétálnak tovább, kéz a kézben, boldogság az úton.
