Ketykó István Spangár András-díjas költő a Nógrád megyei Szügy községben született 1946. november 27-én. Édesapja cipész mester volt, de nem ismerte, mert még születése előtt három hónappal szívbetegségben elhunyt. A szegény családban ő volt a hatodik gyermek. Özvegy édesanyja szabad kéményű, petróleumlámpával világított kis bérelt házikóban nevelte fel és onnan vezetett útja – mint a mesében – egykori iskolaigazgatója, Papp Győző segítségének köszönhetően a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumba, ahol 1965-ben szerzett Érettségi bizonyítványt. A továbbtanulásról azonban a család rossz anyagi helyzete miatt le kellett mondania, ezért a MÁV-nál helyezkedett el. Húsz éven keresztül – ún. vonali tartalékosként – forgalmi szolgálattevő beosztásban dolgozott. Négy vasúti vonal állomásain teljesített szolgálatot, majd öt éven keresztül a Budapesti Vasútigazgatóság Személyzeti és Munkaügyi Osztályán alkalmazták munkaügyi főelőadóként.
Közel tizenkét évig köztisztviselőként, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ Rétság Városi Kirendeltségének főmunkatársaként tevékenykedett egészen 2004. március 18-áig, amikor korengedményes öregségi nyugdíjba vonult.
Nős- három gyermeke van : Ágnes, István és Valéria. Felesége, Radnai Judit pedagógusként dolgozott – már ő is nyugdíjban van.
A Dunakanyarban , Verőcén élnek.
Az újságírói műfajban 1968-óta dolgozik- MÚOSZ-Stúdiót 1989-ben végzett.
Verseket 1976 óta publikál – az ország szinte valamennyi napi, – hetilapja; (megyei és országos lapok, folyóiratok); egy eszperantó folyóirat, valamint egy magyar nyelvű szlovák női magazin közölte verseit. Elhangzottak versei a Magyar Rádióban, valamint a miskolci Irodalmi Rádióban. Alapító tagja a balassagyarmati Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaságnak és a Váci Költők Baráti Társaságának.
Eddig negyvenkettő szépirodalmi antológiában olvashatók versei.
Tizenhat év hallgatás után 2019 februárja óta ír ismét verseket. Műveit azóta rendszeresen közli a Börzsönyi Helikon folyóirat, az IRODALMI EPRESKERT 5 folyóirat, a Fedél Nélkül, a Litera-Túra Művészeti Magazin, a Holnap Magazin, a Kalamáris független művészeti magazin, a MIR (Magyar Irodalmi Rovat ), a Szikla Magazin, az EMMIR-Erdélyi Magyar Művészeti és Irodalmi Rovat, a Szilfa-Líra-Kávéház, a Prokult Újság a DunapArt Magazin és a Szövetirodalom. Közölte verseit a Napút Online, a Holdkatlan, a Palócföld blogoldala, a Palócföld 2019/2. printelt ünnepi száma, a Szövetirodalom és a DOKK.
Első önálló verseskötete Ima bocsánatért címmel 2000-ben jelent meg a nyíregyházi Rím Könyvkiadó gondozásában.
Összegyűjtött verseskötete Mostanában fekete lovakkal álmodom címmel 2007-ben jelent meg a miskolci Z-Press Kiadónál Baranyi Ferenc lektorálásában és Előszavával.
Összegyűjtött verseskötetét Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő mutatta be 2008-ban az Ünnepi Könyvhéten a balassagyarmati Madách Imre Városi Könyvtárban.
Új verseskötete Eltékozolt talentumom címmel 2021-ben jelent meg az Underground Kiadó gondozásában, melynek bemutatója szülőfalujában, Szügy községben volt 2021. november 19-én.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Elégia egy pirosruhás lányhoz
Feleségemnek
Ez már a második elégia, melyet hozzád írok- az első megkeseredett szívemből szólt
akkor még lángolt az ég felettem, féltem rám omlik, betemet, eltakar,
de ez már nyugodt, testembe zárt, akár vénülő szívem.
Pirosruhás lányként lebbensz szememre, májusi esők békés illatát hozod
harmincnyolc év- Istenem, mennyi megbocsátást kaptam tőled
ölelést, szerelmet, biztonságot a zűrzavaros napjaimban.
csókot, elsimító szavakat homlokom sokszor bús redőire.
Velem maradtál, helyettem cipelted átkos keresztem
s mint Veronika törölted gyakran véres arcom, mikor elestem.
Ez már a második elégia, melyet hozzád írok- az első bánatomat véste papírra
akkor még háború dúlt bennem; vesztett csaták zaja hallatszott mindenütt,
de ez már békés, szelíd, akár az ég felettem.
Drága pirosruhás lány, életem gyönyörű asszonya
gyermekeink anyja, örökzöld pálmafa,ringó bölcsőben alvó nyugodt éjszaka
tizennégy stáció, viharvert éveim tartóoszlopa.
Sokszor fájó mellkasomban ketyegő mindig felhúzott óra,
Mózes öt könyve, hatszáztizenhárom parancsolat, a Tóra.
Ez már a második elégia, melyet hozzád írok- az első viharvert, megtépázott volt
akkor még füst, pernye szállt fejemre,
de ez már lobogó tűz, örök szerelmem, tisztaságom.
Drága hitvesem, boldogságom, még hátralévő időm erős kezekkel fogott gyeplője,
gyóntatószékem, bűneim majd feloldozó Isten képmása,
örök ragyogás, belülről fakadó csermely,kősziklán csillogó víz folyása
mennyországom szép ajtaja, alagutam végén megjelenő fény sugara
kézen fogva kísérj még el odáig, ahol majd véget ér minden földi álom,
minden kín, gyötrelem, harag, félelem és szaladj, fuss, vidd hírül elképzelt feltámadásom.
Miért csorog az alkony vére
„Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem- és ebbe más is belehalt már.”
( József Attila )
hetvenöt elszállt nyaram mint pokolra szállt lélek sír jajgat fogat csikorgat
nem tudja miért kegyetlen hozzá a nagy szellem miért zárta kalitkába
pedig eddig azt hitte szabadnak született akár egy madár szárnyai a nap felé viszik
csőrében szerelmek fénylenek és megpihen az Ararát hegyén de elhullajtotta az olajágat
Noé sem engedi vissza többé a bárkába repül repül tovább egymagában
nem tudja miért csorog az alkony vére miért jajdul az éjszakában egy tilinkó hangja
hetvenöt elszállt nyaram mint pokolra szállt lélek sír jajgat fogat csikorgat
elmélázik odalenn a régi tavaszokról őszökről telekről
mikor még boldog volt a Petőfi utca húsz alatti döngölt padlójú kis bérelt házban
mikor még szalmával bélelt trozsákon nagyokat aludt a vaságyán
mikor még elfújhatta a füstös petróleumlámpát
mikor még csúzlijával kavicsokkal lődözhette a kiscsirkékre vadászó szarkát
mikor még érezhette illatát a nyitott kéményükben lógó szalonnának kolbásznak
a szomszédék kemencéjében épp kisült friss kenyérnek
mikor még meztelenül fürödhetett a Derékárok vizében
mikor még legeltethette a libákat gazdag osztálytársai teheneit
mikor még a nagytemplom kötelei magasba röpítették
mikor még a papírrepülők kondenzcsíkjai símogatták szívét
de jaj hol vannak már gyermekkorának szép emlékei
hol vannak már a pálinka szagú vérebek
hol vannak már a lépcsőkön elszáradt rózsák
hol van már a pipacstengerben térdig gázoló ifjúság
***
leltárt kellene már nekem is készítenem végrendeletet írnom nem létező vagyonomról
talán verseim és könyveim érnek még pár petákot
és nem bosszakodom többé az antikváriumokba adott
barátaimnak névre dedikált köteteimen
egykor úgyis tűzre kerülnek akárcsak szerelmeim
egy csak egy éli túl halálom majd viszem magammal boldogan
de még most negyven év fon homlokomra virágkoszorút
tudom elkísér majd az örök hazába kéz a kézben minden bűnöm megbocsátva
