Kapocs a szívünkben
A város, mint szürke, szemtelen szellem,
Ködös köntösébe burkolózva, álmodik.
Az élet, mint végzet, melynek nincs helye,
Közönyös csendben, csontvázak közt alszik.
A szívünkben ott lüktet a kapocs,
Egy régi, rozsdás, rejtett emlék.
Kapcsolatunk a világgal, a másikkal,
Egy szó, egy gondolat, egy érzés, egy lélek.
Az aszfalt, mint a remény halott teste,
Szürke színével, mint a jövő árnya.
Az ég, mint a szabadság utolsó menedéke,
Kék színével, mint a remény utolsó lángja.
A szívünkben ott lüktet a kapocs,
Egy régi, rozsdás, rejtett emlék.
Kapcsolatunk a világgal, a másikkal,
Egy szó, egy gondolat, egy érzés, egy lélek.
Az emberek, mint a szél által sodort levelek,
Szürke arcokkal, mint a ködös város.
Az élet, mint a végzet, melynek nincs helye,
Közönyös csendben, csontvázak közt alszik.
A szívünkben ott lüktet a kapocs,
Egy régi, rozsdás, rejtett emlék.
Kapcsolatunk a világgal, a másikkal,
Egy szó, egy gondolat, egy érzés, egy lélek.
