Kacagás a karosszékben
A világ, mint egy porszem, a széllel suhan át a semmiben. Eltűnnek az utak, az épületek, az emberek. Csak a szél marad, a szél és az ősi, karosszékben ülő öregasszony kacagása, mely a magányos pusztaságban visszhangzik. A karosszék, melyet az idő vasfoga már régen elmarcangolt, mégis őrzi a múlt emlékeit, mintha a világ vége sem lenne képes elmosni azt.
Az öregasszony kacagása harsog a semmiben, mint egy madárdal a csendben. A kacagás, mely az időtlen idők óta visszhangzik, most mégis új értelmet nyer. A szél, mely a porszemeket hordozza, most a kacagást hozza, mint egy távoli emléket a jövőből.
A világ végén, ahol már csak a szél és a kacagás létezik, ott ül az öregasszony a karosszékben, és kacag. Kacag a világ végén, ahol már csak a szél és a kacagás létezik. És a kacagás, mely a semmiben visszhangzik, most az ő kacagása. Az ő ősi, karosszékben ülő öregasszony kacagása.
A világ vége nem a pusztulás, hanem a kacagás. A kacagás, mely a semmiben visszhangzik, és az öregasszony, aki a karosszékben ül, és kacag. És a kacagás, mely a semmiben visszhangzik, most az ő kacagása. Az ő ősi, karosszékben ülő öregasszony kacagása.
A világ vége nem a pusztulás, hanem a kacagás. A kacagás, mely a semmiben visszhangzik, és az öregasszony, aki a karosszékben ül, és kacag. És a kacagás, mely a semmiben visszhangzik, most az ő kacagása. Az ő ősi, karosszékben ülő öregasszony kacagása.
Az öregasszony kacagása harsog a semmiben, mint egy madárdal a csendben. A kacagás, mely az időtlen idők óta visszhangzik, most mégis új értelmet nyer. A szél, mely a porszemeket hordozza, most a kacagást hozza, mint egy távoli emléket a jövőből.
A világ végén, ahol már csak a szél és a kacagás létezik, ott ül az öregasszony a karosszékben, és kacag. Kacag a világ végén, ahol már csak a szél és a kacagás létezik. És a kacagás, mely a semmiben visszhangzik, most az ő kacagása. Az ő ősi, karosszékben ülő öregasszony kacagása.
