Angyalvárás – angyaljárás. E szavakkal játszadoztam miközben hazaértem egy karácsonyváró ünnepségről. Gyermeki hit, örömteli szeretet és önzetlen jószándék talált egymásra ezen az estén, ahol az Angyalkák megajándékozták a szegény sorsú gyerekeket.
Az egyik kislány ezt mondta:
A karácsony nem csak az ajándékokról, hanem a szeretetről és az összetartozásról szól.
Én-központú világunkban nehéz megtapasztalni az összetartozás szépségét. Napjaink forgatagába csak az önös érdekeink vezérelnek. Elfelejtettük, hogy életünk legnagyobb ajándéka a szeretet. Hogy képesek vagyunk szeretni. Köszönjünk szomszédjainknak, kívánjunk szép napot a lépcsőházat felmosó takarítónőnek, üdvözöljük a szolgálatát teljesítő kapust, ismerjük meg volt diáktársunkat, egykori kollégánkat. Egy mosolyt, egy kedves szót ne sajnáljunk másoktól. A közelgő karácsony szóljon a szeretetről és az összetartozásról… ez a legszebb ajándék, amit adni és kapni lehet.
Vasárnap nap. Advent negyedik vasárnapja. Nagycsaládként vettük körül a téren felállított nálunk is nagyobb adventi koszorút. Az elmúlt években az a szép szokás honosodott meg városunkban, hogy az itt élők az adventi szent időben vasárnapról-vasárnapra délután öt órakor az óriási adventi koszorú köré gyűlnek, közösen énekelünk, a papbácsik pedig ünnepi gondolataikkal itatják át lelkünket. Már ránk esteledett. Minden csillogó szempár a három gyertyával világító koszorút leste, és akkor fellobbant a negyedik gyertya lángja is. Az „adventi csillagok” beragyogták a teret. Jó volt ott lenni és megtapasztalni, hogy tudunk még közösen örülni a Fénynek. Van még jóság, jószándék és jóakarat az emberekben. Nem csak várják a fényt, hanem tovább is adják. Fényhozó emberekre van szüksége a világnak, ami olyan akár a téli éjszaka. Legyen jászol a mi szívünk is idén karácsonykor…
Ma a legszegényebbeket látták vendégül a város legdrágább hotelében. Több százan ültek az ünnepi asztal mellett, a forró étel mellé meleg szavakat is kaptak. Amint elnéztem őket arra gondoltam, hogy milyen természetes nekem, és sokunknak, hogy minden nap meleg ebéd van az asztalunkon, mindig van friss kenyér a kamrában, vaj, sajt és sonka a hűtőben. Milyen természetes, hogy meleg van, forró víz folyik a csapon, szélessávú interneten csevegünk, száz tévécsatorna közül választhatunk. Milyen természetes, hogy együtt élünk családunkkal, szüleinkkel, feleségünkkel, gyerekeinkkel. Milyen természetes, hogy van, akivel elmenjünk meginni egy üdítőt, van, akivel sétáljunk, megnézzünk egy filmet, van, akit átöleljünk és megcsókoljunk. Milyen természetesnek tűnik minden. Ez nekünk jár! Megérdemeljük!
Mégis folyton csak elégedetlenkedünk. Sótlan a leves, morzsálódik a kenyér, nehezen kenhető a vaj, túl vékony a sajt, nem elég vastag a sonka, párásodik az ablak, túl hangosan folyik a víz, lehetne gyorsabb az internet, folyton reklám van a tévében, mindig lefárasztanak a szüleink, folyton panaszkodik a feleségünk, egyfolytában hangoskodnak a gyerekeink. És csak folyik belőlünk a panasz-áradat.
Ha holnap a leggazdagabbakat látnák vendégül a város legszegényebb negyedében… talán utána kevesebbet elégedetlenkednénk, kevesebbet panaszkodnánk és jobban megbecsülnénk mindazt, amink van, és mindazokat, akik körülvesznek bennünket.
Napról-napra egyre közelebb kerülünk a karácsonyi csodához. Várva-várja már mindenki Szentestét, a Szeretet ünnepét. Ezen a napon mindenki kedvesebb, megértőbb, boldogabb, megajándékozza szeretteit ajándékokkal és kedves szavakkal.
Miért kell mindezzel december 24-ig várnunk? Miért nem vagyunk kedvesebbek, megértőbbek, boldogabbak, segítőkészebbek, önzetlenebbek már most? Miért nem lehet a karácsony több mint egy piros betűs dátum a naptárban? Miért nem lehet egy lelkiállapot, ami
egész évben végigkísér bennünket?
Szenteste megszületik szívünkben a szeretet. Ápoljuk, ringassuk, neveljük! Engedjük hozzá jönni ne csak a gazdag királyokat, hanem az egyszerű pásztorokat is.
Legyen örömünnep a karácsony!
