Interjú Péntek Orsolya képzőművésszel, íróval

2023.06.14.

20230528 142826

Péntek Orsolya képzőművész és író. Festőként a különféle tradíciók szimbólumrendszereivel foglalkozik, illetve a városi terekkel – Velence sorozata például a város színeinek és fényeinek absztrahálása –, íróként a Monarchia örökségével, valamint az ember és a történelem viszonyával.    

Művészeti piactér

Első regénye 2014-ben jelent meg a Kalligramnál Az Andalúz lányai címmel egy regénytrilógia első köteteként. A második könyv Dorka könyve címmel 2017-ben követte, a harmadik pedig, a Hóesés Rómában 2020-ban jött ki ugyanennél a kiadónál. A három könyv olyan monarchiás családtörténet, amelynek kötetei koncentrikusan rendeződnek el, azaz bármilyen sorrendben olvashatók. A trilógia egyben irodalmi kísérlet; a különféle nézőpontokból elmesélt történet folyamatosan alakul, ahogy az egyes szereplők szóhoz jutnak. Az író arra szeretett volna választ kapni, hogy valóban létezik-e metatörténet, vagy annyiféleképp modellezhető a világ és a történelem, ahányféleképp elmesélik. A negyedik prózakötet, a Vénusz jegyében – Pécs regénye 2022 szeptemberében jelent meg, szintén a Kalligramnál, és Pécs történetéről szól a római alapítástól a rendszerváltásig. 

A szerző 2020-ban Litera-díjat nyert A földnek nincs szíve című novellájával, 2023-ban pedig Békés Pál-díjat vehetett át. 

Fotótörténeti munkája a Magyar fotó 1840–1989 című fotográfiatörténet, amely 2018-ban jelent meg a Látóhatár kiadónál. 

Esszéistaként művészettörténeti és irodalomtörténeti szövegeket is publikál, foglalkozik az elfelejtett nőírók és festőnők életművével (Rudnóy Teréz, Kádár Erzsébet, Lesznai Anna), valamint Hamvas Béla életművével.   

Képzőművészként az elmúlt évtizedben több csoportos kiállításon vett részt. Fontosabb önálló kiállításai: MÉSZ- székház, Kós Károly Terem (Cannaregio címmel, 2019), Esernyős Galéria (Tarot címmel, 2021), E10 Kulturális Központ (Kollázsok – papírmunkák, 2022), Karinthy Szalon (Elemek, 2023). Munkái több magángyűjteményben megtalálhatók.

 

Koterle-Magasházi Virág: Hogyan indult a művészi pályája? Mindig is művészettel szeretett volna foglalkozni?

Péntek Orsolya: Gyerekkoromban határoztam el, hogy képzőművész leszek. Ehhez úgy húsz-huszonöt éves koromig tartottam magam, de volt két csavar az életemben: nagyon elkezdett érdekelni a kultúrtörténet, annak egy konkrét korszaka. Az antikvitás és az ókeresztény kor átmeneti időszaka, főleg annak szimbólumtörténete. Akkoriban úgy gondoltam, hogy festő és kultúrtörténész leszek, ezért végeztem történelem szakon. Ám mesterdiplomát végül nem szereztem – az ezredfordulón rákényszerültem, hogy napi 10-12 órát dolgozzam a megélhetésért, és emellett nem ment. Ráadásul időközben elkezdtem prózát írni, amit egyre komolyabban vettem. Jók voltak a visszajelzések is, főleg, amikor megjelent az első regényem, Az Andalúz lányai a Kalligramnál 2014-ben. Azóta ez regénytrilógiává bővült, tavaly ősszel pedig megjelent a Vénusz jegyében – Pécs regénye című könyvem is. Körülbelül tíz éve kezdtem újra dolgozni képzőművészként is az irodalmi kitérő után. Ma már megy a kettő együtt. Időközben viszont, annak ellenére, hogy két évtized alatt számtalan kultúrtörténeti esszét is publikáltam, és megírtam a magyar fotótörténetet (A magyar fotó, Látóhatár kiadó, 2018), a kultúrtörténészi pályáról lemondtam. Az már nem megy a másik kettővel együtt.

TIPP:   Interjú Haupt-Kutas Mónika íróval hamarosan megjelenő, Kaleidoszkóp című novelláskötete kapcsán

KMV: Az Ön életében a képzőművészet és az irodalom is jelentős szerepet kap. Szét lehet-e választani ezt a kettőt, vagy inkább egy komplex egészet alkotnak az írásai és a képzőművészeti alkotásai? 

PO: Ez azért nehéz kérdés, mert egy művész bármilyen műfajban is nyilatkozik meg, nyilván vannak olyan markerek, jellegzetességek, mániák, amelyek a személyéhez kötődnek és nem a műfajhoz. Ezek, akár ír, akár fest, akár zenét szerez, megjelennek a művein. Ami engem illet, ízlésem szerint a Mediterráneum felé fordulok, íróként és festőként is a legszívesebben az ottani alkotókra – illetve festőként a távol-keleti és az amerikai szcénára – figyelek. Sokkal több olasz írót érzek rokonnak, mint magyart. A kortársak közül talán a leginkább Paolo Cognettit és Paolo Giordanót, de nagyon szeretem a portugálok közül José Edoardo Agualusát is. A vásznaim is túl színesek a magyar kortársakéi közt, és talán a fényük is más – képzőművészként a nagyszüleim generációjába tartozó francia-magyar emigráns festők, Hantai, Reigl és Rozsda művészete fogott meg, az ő műveiket tartom továbbgondolásra érdemesnek, úgy hiszem, ők az origó, az etalon. Egyszóval valami olyasmi, hogy íróként és festőként is a latin vidékek felé fordulok.

TIPP:   Interjú Kocsis Katica esztétával (kultura.hu, artkartell.hu, orszagut.com)

KMV: Mennyire igényel különböző látásmódot vagy tehetséget ez a két művészeti ág? 

PO: Az a helyzet, hogy íróként csalok: voltaképp nem szövegeket gyártok, hanem imagináció által írok. Hagyom, hogy menni kezdjen a fejemben a film, és amikor már megvan a komplett történet, színekkel, fényekkel, látványokkal, leülök és megírom, és beleírom a párbeszédeket az addig „néma” történetbe. Mondták néhányan, hogy egy normális író nem így ír – de hát én nem tudok úgy, ahogy ők. Képtelen vagyok szövegszinten, fogalmi szinten érzékelni a világot. Ez amúgy látszik is a könyveimen, a kritikusoktól rendre megkapom a „filmszerű” vagy a „képszerű” címkét. Nem bánom – ha valamit sikerült hozzáadni az irodalomhoz, az talán épp ez a másfajta látásmód. Nem mintha én találtam volna ki, Ottlik Géza és Nádas Péter prózája is azért élvezetes számomra, mert mindketten nagyon erős képeket használnak, én pedig látom a történeteiket a képzelet-vásznamon.

A kérdés második felére így már talán nem is kell válaszolnom: szóval képzőművészként látok, és úgy is írok.

KMV: Ön szerint mitől jó író az író? És mi tesz egy képzőművészt jó képzőművésszé?

PO: Ezt hosszútávon mindig az olvasók és a nézők, tágabb értelemben egy közösség dönti el, bár a kritikusok és az úgynevezett szakma akár évtizedekre is befolyásolhatja egy-egy életmű recepcióját. Talán csak annyi, hogy jó, ha az ember művészként az igazság új aspektusát mutatja fel, lehetőleg az egója nélkül. Valahol ott kezdődik a jó könyv és a jó kép, film stb., amikor az ember az egó mögül kikaparja az általános emberit. Ez elég kemény munka, nem csoda, ha keveseknek sikerül. És semmilyen relációban nincs a hírnévvel…legalábbis egy ideig.

TIPP:   Utak a művészetterápiában: Beszélgetés Bege Nóra művészetterapeutával, a Down Alapítvány fotóterápiás foglalkozásainak vezetőjével

KMV: Hogyan tud ma egy alkotó bekerülni a kánonba (irodalom és képzőművészet vonatkozásában)? Egyáltalán lehetséges-e ez? 

PO: Ahhoz, hogy erre válaszoljunk, meg kellene határozni a kánon fogalmát. Ez azért nehéz, mert egy megosztott és értékpluralista társadalomban élünk. A megosztottság alapja a politikai nézetrendszerek és a hatalomhoz való viszony különbsége; és kimondhatjuk, hogy ezen az alapon jelenleg két Magyarország és minimum két kánon létezik. Ami az értékpluralizmust illeti, az tovább bonyolítja a helyzetet: ma egy-egy internetes közösség berkeiben bárki lehet úgy szupersztár, hogy nincs teljes társadalmi beágyazottsága. Szubkultúrák ezrei virágoztak ki az elmúlt húsz évben. Nem tudom, egyáltalán létezik-e még olyan klasszikus kánon, mint amely alapján mondjuk az irodalom érettségi tételsor elkészül. Normális emberek közt nem szokás vitatkozni azon, hogy az előző századforduló legnagyobb irodalmi-kulturális eseménye a Nyugat elindulása volt. De szerintem bajban lesz az, aki száz év múlva meg akarja mondani, hogy 2000–2023-ban, ebben a negyed században mi volt a „legfontosabb” dolog a magyar irodalmi életben. Láthatóan nincs konszenzus. És ahol nincs konszenzus, ott bejön a kánon fogalma helyett a divat, a hájp vagy a rövid lejáratú, amerikai típusú siker. Ez szerintem mérhetetlen károkat okoz. Tenni ez ellen csak össztársadalmi tudatossággal és a struktúrák újragondolásával lehetne. Ehhez viszont hiányzik a kultúrateremtő társadalmi réteg egysége. Vagyis: ördögi kör az egész.  Kánon voltaképp nincs, és ez nagyon nagy baj.

Péntek Orsolya honlapja: https://www.orsolyapentek.com/

Az ELEMEK c. kiállítás finisszázsán maga a képzőművész tart tárlatvezetést június 14-én 18 órakor a Karinthy Szalonban.
A Facebook eseményben megtalálhatók a részletek.

Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel