Haupt-Kutas Mónika
Különös tud lenni az élet, legyen szó átlagemberről vagy csodabogárról – ha úgy tetszik művészlélekről –, amikor válaszút elé kerül. A folyamat az én esetemben lassú volt, s bár már egészen fiatal éveimben is kacérkodtam az írással valami belső késztetéstől vagy ambíciótól hajtva, nem igazán tudtam, hogyan is fogjak hozzá valójában. Köszönhető volt ez annak is, hogy gimnáziumi éveimig az olvasás szenvedélye sem talált még meg, hogy aztán később teljes erejével és mágiájával magába szippantson a könyvek világa. Az első valódi, mélyreható olvasásélményem a Monte Cristo grófja volt, amelyet néhai édesanyám ajánlott a figyelmembe édesapám egyetértő, büszke mosolyától övezve, amikor észrevette, milyen elképesztő kínnal indulok neki a kötelező olvasmányok némelyikének.
Ezzel kapcsolatban egy igen szemléletes tapasztalat mutatta meg számomra, milyen az, amikor valaki rátalál arra az elfoglaltságra, amely megmozgatja figyelmét és fantáziáját, és hogy mindennek megvan a maga ideje attól függően, hogy mikor ér el az ember lánya vagy fia az ahhoz szükséges érettségi szintre. Megvallom, a maga idejében nem olvastam el az Egri csillagokat. Képtelen voltam rá. Nehéznek és unalmasnak éreztem. Aztán jött a főiskola, és amikor ott egy Mese- ifjúsági irodalom nevű kredittárgy keretében a kezembe vettem – és itt jegyezném meg, mennyire szükséges a tanár személyisége és tanítványai felé közvetített tantárgya iránti elhivatottsága –, már ott voltam a harcok és események hevében, hol Eger várában, hol előtte. Csodálatos volt, nem tudtam felállni tőle. Saját magamon is csodálkoztam.
Egyre többet olvastam, ahogy azóta is. Az olvasás szeretete pedig meghozta az írás iránti vágyat is. Így a hétköznapok mókuskerekében való versenyfutást a novellák és rövidebb lélegzetvételű esszék írása tette elviselhetővé. Nem mintha addigi foglalkozásomat nem szerettem volna. Mindig szívesen foglalkoztam kisgyerekekkel, és az, hogy a német nyelv megszeretése és tanulása még a mai napig is kedves azoknak, akiket tanítottam, jóleső melegséggel tölti meg a szívemet.
Az eddigiekből bizonyára kitűnik, hogy nem akartam szokványos önéletrajzot írni, csak olyat, amit később majd én magam is szívesen olvasok el újra. Hogy az élet merre vezet tovább, azt majd az idő megmondja. Az írás és a tanítás is kedves a szívemnek, így az útelágazás nem jobbra és balra mutatott irányt, hanem szorosan egymás mellett haladnak párhuzamos ösvényeken, én pedig úgy kacskaringózok rajta, ahogy kislányom teszi kis rózsaszín biciklijén a játszótéren.
Koterle-Magasházi Virág: Hogyan érkezett meg az írás az életébe? Mikor kezdte a gondolatait először papírra vetni?
Haupt-Kutas Mónika: Mindig éreztem a vágyat, hogy gondolataimat papírra vessem. Néha-néha elfogott a vágy, hogy ne pusztán tényszerű mondatokkal írjak meg egy cikket, ha az iskola igazgatónője – ahol 18 évig dolgoztam – felkért egy-egy beszámolóra. Néha titkon engedtem is a líraibb gondolatoknak. Egészen addig dolgozott ez bennem, amíg rá nem bukkantam egy pályázatra. Irodalmi témakörben írták ki. A Holnap Magazin hirdette meg, és emlékeim szerint magyar szakos kolléganőm hívta fel rá a figyelmemet, amiért mindig szeretettel gondolok majd rá. Nem is hinné, mennyi önbizalmat és ösztönző erőt adott nekem. Sikere is lett a Siklás c. írásomnak, megnyerte a közönségszavazást is. Óriási boldogság volt. Onnantól kezdve jó darabig nem volt megállás, és megszületett az első novelláskötetem.
KMV: Milyen novellákat gyűjtött a Kaleidoszkópba? Van-e valamilyen központi elem, amely köré rendeződnek a szövegek?
HKM: A Kaleidoszkóp novelláit eredetileg egy Életünk lapjai c. mappába gyűjtöttem a laptopomon. Minél többször néztem azonban rá a címre, annál kevésbé tűnt megfelelőnek. Valahogy elcsépelt benyomást tett rám, úgy éreztem, sokkal színesebb tartalmában, amit leírtam, mint amit az eredeti cím rejt. Az élet sokrétűségét és annak megélését. Minden novella egy-egy élethelyzetet dolgoz fel annak történéseivel, szellemi és lelki mélységeivel. Ez volt a cél. Nem csak mesélek egy sztorit, hanem leírom a hozzátartozó legmélyebb gondolatokat és érzéseket is.
KMV: Miért pont ezt a címet adta a kötetnek?
HKM: Volt már egy novellám ezzel a címmel, és az is egy színes világot rajzol. Akár egy ilyen eszköz. Ha az ember a kezébe veszi, nem tudja biztosan, mire számíthat, amikor belenéz. Van némi elvárás vele szemben, de a látvány és az általa kiváltott érzés végül minden képzeletet felülmúl. Ilyen az élet is. Sejted, hogy egy-egy esemény bekövetkezésekor mi vár rád, de igazán csak akkor döbbensz meg, leszel boldog vagy tudod meg, mi a valódi fájdalom, amikor átéled.
KMV: Mennyi idő alatt született meg a könyv? Mikor álltak a novellák össze egy egésszé?
HKM: A novellák nagyjából egy nyár alatt születtek meg úgy 10 évvel ezelőtt, talán belelógtak kicsit az őszbe is. Két tanév között ennyi időm volt a szabad szárnyalásra, amikor tanítónőként dolgoztam. Sokat olvasó édesanyám szórakoztatása, de még inkább megdöbbentése és lenyűgözése volt a cél. Nagyon jó érzést keltett bennem, ahogy az írások elolvasása után reagált. Intenzíven dolgoztam rajta, milyen témából lehetne egy kötetet összeállítani. Végül aztán zajlottak körülöttünk az események, mindig hallottunk valami érdekes vagy elképesztő, olykor családi, olykor tágabb környezetünkben megesett történetet, és ez adta az ötletet, hogy legyen a téma maga az élet.
KMV: Mikor jelenik meg a kötet? Hol lehet megrendelni, megvásárolni?
HKM: A kötet augusztus 30-án jelenik meg a könyvesboltokban és a webes felületeken, de előrendelni már most is lehet a Smaragd Kiadó honlapján. Az első 30 kötetet rendelő olvasó dedikált példányt kap, és igyekszem majd olyan rendezvényeken is részt venni, ahol megjelenhetek a Kaleidoszkóppal, sőt még kedvezményesen is hozzájuthatnak az érdeklődők. A Smaragd Kiadó juttat a könyvből a Libri és a Líra bolthálózatának, és a book24 valamint a moly.hu webes felületeken is megjelenik, és rendelhető lesz.
