Időcsavarok a gondolatok forgatagában
Kavargó időcsavarok között cikázik a gondolat,
Mint szabadon szárnyaló madár, mely a jövőt kutat.
A múlt szürke ködéből kiemelkedik a holnap fénye,
Új világ hajnala tör az éj sötétjéből, mint remény.
A szívünkben égő vágyak, mint csillagok az égen,
Utópisztikus álmainkban tündökölnek, mint égen.
A jövőbe vetett hitünk, mint hajó a viharban,
Bátran szeli az idő habjait, nem retteg a partra érni.
A valóság szürke köntösét letépve, felöltjük az álmokat,
Mint színes szalagokat, melyekkel a jövőt kifestjük.
A holnap könyörtelen tükrében nézünk szembe önmagunkkal,
Szatirikus mosolyunkkal kigúnyolva a múlt hibáit.
A szavak, mint szabadon szárnyaló madarak,
A gondolatok éterében keresik a jövőt.
A szívünkben égő vágyak, mint csillagok az égen,
Utópisztikus álmainkban tündökölnek, mint égen.
Mint csoda, úgy tűnik, a költői képek színes forgataga,
Melyben a jövőt kutatjuk, mint szabadon szárnyaló madár.
A holnap hajnalán, a remény fényében fürdünk,
Míg a múlt szürke ködét levetjük, mint régi köntöst.
A szívünkben égő vágyak, mint csillagok az égen,
Utópisztikus álmainkban tündökölnek, mint égen.
A jövőbe vetett hitünk, mint hajó a viharban,
Bátran szeli az idő habjait, nem retteg a partra érni.
Időcsavarok a gondolatok forgatagában,
Mint szabadon szárnyaló madár, mely a jövőt kutat.
A múlt szürke ködéből kiemelkedik a holnap fénye,
Új világ hajnala tör az éj sötétjéből, mint remény.
