Idő Sodrása, Érzelmek Hulláma
Zúg a világ, mint örökkévaló patak,
Melynek sodrásában az idő szalad.
Néha csendes, majd vadul zúgva támad,
Életünk hullámhegyein át halad.
Szívünkben érzelmek vihara dúl,
Hol öröm, hol bánat a partra úszik.
Egyik hullám a másikat követi,
Mint a tenger, mely sosem csitul.
Mint a hajnali harmat, úgy csendül,
Az életünkben a boldogság szikrája.
Majd a nap lemenőben, mint a gyertya,
A remény lángja lassan kialszik.
De a hullámok sosem állnak meg,
Mint az élet, mindig tovább mennek.
Az idő sodrása, az érzelmek hulláma,
Örök körforgásban, sosem enyhülnek.
A szívünkben élő érzelmek tánca,
Mint a természet, mindig változik.
Hol a szerelem, hol a félelem uralkodik,
De a remény mindig újraéled, sosem hal ki.
A vers végén csak annyit mondhatok,
Hogy az életünk, mint a patak, sosem áll meg.
Az idő sodrása, az érzelmek hulláma,
Örök körforgásban, sosem enyhülnek meg.
