Hullámok ölelése a tengerparton
A tengerparton álltam, ahol a hullámok ölelése
Mint egy édes anya keze, simogatja a homokot,
S a szél, mint egy éles szó, súgja a fülembe,
Hogy itt minden csak átmeneti, mint a naplemente fénye.
A víz, az élet örök metaforája, örök hullámzásban,
Hol csendes, hol vad, mint a lélek mélyén rejlő vágyak.
A tenger, mely mindent elnyel és mindent visszaad,
Mint a sors, mely néha elrabol, néha megajándékoz.
A hullámok ölelése, mint a szerelem első csókja,
Mely megérinti a szívet, és örökre megváltoztat.
A tengerpart, ahol a múlt és a jövő összeér,
Mint a remény és a kétségbeesés vékony határa.
A homok, mely minden lépést megőriz, mégis elfelejt,
Mint az emlékek, melyek idővel halványulnak, de sosem tűnnek el.
A tengerpart, ahol a hullámok ölelése örök,
Mint az élet, mely mindig továbbhalad, mégis mindig ugyanott marad.
A tengerparton álltam, ahol a hullámok ölelése
Mint egy édes anya keze, simogatja a homokot,
S a szél, mint egy éles szó, súgja a fülembe,
Hogy itt minden csak átmeneti, mint a naplemente fénye.
A hullámok ölelése, a tengerparton, ahol a szívem otthonra lel,
Mert itt minden átmeneti, mint az életben minden,
De a hullámok ölelése örök, mint a szerelem, mely sosem hal meg.
