Hófehér takaró a földön
Hófehér takaró a földön,
A csillagok tükröződnek benne,
A világ, mint hajdanán, csendben,
Az éj leple alatt örökké él.
A városok, mint árnyékok, elenyésznek,
Meghalnak a zajok, elnémulnak a hangok,
Csak a szél zúgása hallatszik,
Mint egy távoli, elfeledett dal.
Az emberek nyomai eltűnnek,
A természet visszahódítja területét,
Az állatok visszatérnek otthonukba,
Ahol emberi láb még soha nem járt.
A hófehér takaró alatt,
A világ újraéled, mint egy álom,
Ahol minden lehetőség nyitva áll előttünk,
Ahol minden remény újra születik.
A hófehér takaró a földön,
A csillagok tükröződnek benne,
A világ, mint hajdanán, csendben,
Az éj leple alatt örökké él.
Az emberiség, mint egy régi mese,
Elfelejtve, eltemetve a hó alatt,
De a remény, mint egy hóvirág,
Áttör a fagyos talajon.
A hófehér takaró a földön,
A csillagok tükröződnek benne,
A világ, mint hajdanán, csendben,
Az éj leple alatt örökké él.
