Hangok közt elmerülve az álom birodalmában
Egy éteri világban, ahol a hangok szőnek álmokat,
Lágyan ringatózom, mint a hajnali köd a réten.
A csillagok halkan suttogó énekét hallgatom,
Melyet a szél hordoz, mint a tengernek moraját.
A csend szőnyegén, az éjszaka mélyén,
A létezés és a nem-lét határán állok,
Hol a gondolatok szárnyra kelnek, mint a madarak,
S a szavak táncolnak, mint az őszi levelek a szélben.
A hangok közt bolyongok, mint az álmodó,
Aki a létezés és a képzelet közötti hídon jár,
Ahol a valóság és az álom összefonódik,
S a csend és a zaj közötti határt keresem.
A hangok közt elmerülve, az álom birodalmában,
Hol a némaság is zenét szól, és a sötétség is fényt ad,
Ahol a szavak színeket festenek, és a gondolatok formát öltenek,
Ahol a lélek szárnyra kel, és a szív dallamot sző.
Ebben a világban, ahol a hangok álmokat szőnek,
Ahol a csend és a zaj közötti határt keresem,
Hol a gondolatok szárnyra kelnek, mint a madarak,
S a szavak táncolnak, mint az őszi levelek a szélben.
Az álom birodalmában, a hangok közt elmerülve,
Ahol a létezés és a képzelet közötti hídon járok,
Hol a valóság és az álom összefonódik,
S a csend és a zaj közötti határt keresem.
