Fusz Mátyás a 2023-as Leopold Bloom Képzőművészeti Díj nyertese

2023.06.05.

Fusz Mátyás

Hetedik alkalommal adták át a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, amit az alapító ír házaspár azzal a céllal hozott létre, hogy a kortárs magyar képzőművészeket támogassa és jelenlétüket erősítse a nemzetközi művészeti színtéren. Az idén megújult formában átadott elismerés nyertese Fusz Mátyás lett, aki munkájában a valóság érzékelésének és a látás szubjektivitásának kérdéseivel foglalkozott. A döntősök alkotásaiból rendezett kiállítás 2023. június 4. és július 2. között látogatható a Kiscelli Múzeum Templomterében.

A 2011 óta kétévenként meghirdetett Leopold Bloom Díj célja, hogy a hazai képzőművészek nemzetközi karrierépítését támogassa, és elősegítse a szorosabb képzőművészeti kapcsolatok kiépítését Magyarország és a nyugat-európai országok között. Mary McLoughlin és John Ward ír műgyűjtők, a Maurice Ward szállító és műtárgyszállító cég tulajdonosai által alapított díjra idén rekordszámú, 96 érvényes pályázat érkezett. Egy nemzetközi művészeti szakemberekből álló, háromtagú zsűri választotta ki a hét döntőst, majd közülük a nyertest, Fusz Mátyást. A hetedik díjat megújult formában adták át idén, először részesültek pénzbeli jutalomban a győztesen kívül a döntőbe jutott művészek is. Így a győztes 6.000 euro összegű díjazásán felül – amelynek felhasználásával az adott művész egy külföldi kiállítást valósít meg – minden, a döntőbe jutó alkotó 1.000 euró honoráriumban részesült.

A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj zsűrije minden alkalommal változik: olyan nemzetközi szakemberek alkotják, akik jellemzően nemcsak saját országuk művészeti közegére, hanem a globális színtérre is rálátással bírnak, a magyar művészeti szcénához azonban nem kötődnek. 2023-ban a zsűri elnöke Aoife Ruane az írországi Highlanes Galéria, a droghedai és az észak-keleti régió önkormányzati galériájának igazgatója. Tagjai Adrian Notz a zürichi ETH AI Center AI + Art iniciatívájának és az Art Encounters Biennale 2023 kurátora, valamint Igor Španjol, aki 1999-óta a Moderna Galerija kurátora és 2019-ben a Velencei Biennálé szlovén pavilonjának kurátora volt. A díjátadót megelőzően a zsűri tagjai műteremlátogatásokon vettek részt, hogy minél teljesebb képet kapjanak a díjra jelölt művészek munkásságáról.

TIPP:   Környezettudatos Művészet: az Újrahasznosított Alkotások Kora - Művészekkel!

Fusz Mátyás 2009-ben festőként végzett a Pécsi Tudományegyetemen, 2021-ben pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Summa Cum Laude minősítéssel szerzett DLA fokozatot. Konceptuális, filozófiai és teoretikus alapokon nyugvó művei az esetek többségében szobrok, objektek és installációk formájában öltenek testet, de időnként fotó-és videóműveket is készít. Az utóbbi években a valóság érzékelésének és a látás szubjektivitásának kérdése foglalkoztatja. „Az ókori görögök úgy képzelték, hogy a szemükből kinövő láthatatlan sugarakkal, csápokkal észleljük a világot, letapogatva megfigyelésünk tárgyát. Ma úgy tudjuk, hogy ez pont fordítva történik, a világból a szemünkbe érkező fotonok által. Mint a szemünkből a csápok, úgy a kiállított videón a locsoló vízsugara is letapogatja a fatörzset, bevizezve, ahol éri, és szárazon hagyva a számra láthatatlan részeket. Engem egy ideje az foglalkoztat, ami fa mögött szárazon marad. Meddig terjed az a tér, amely rendelkezésünkre áll, hogy megismerhessük és hol kezdődik az, ahova segítség nélkül már nem láthatunk el? Például, ha magunkra nézünk, saját testünkkel sok mindent kitakarunk önmagunkból és a világból. Ezt az észlelési hézagot külső szem vagy segédeszköz (tükör) bevonása nélkül esélyünk sincs megfigyelni. De abban az esetben is, ha ujjunkkal rámutatunk valamire, a látvány egy részletét mindig ki fogjuk takarni. A kiállított szobrok különböző nézőpontjaimból készültek” – emeli ki a művész.

TIPP:   Az Érzelmek Geometriája: Matematika és Művészet Találkozása

A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj hét döntősének – Albert Ádám, Asztalos Zsolt, Dezső Tamás, Fusz Mátyás, Hajas Katinka, Trapp Dominika, Vékony Dorottya – munkáiból rendezett kiállítás június 4. és július 2. között látogatható a Kiscelli Múzeum Templomterében.

A Leopold Bloom Művészeti Alapítvány – Kollár Dalma Eszter művészeti vezető irányításával – 2023-ban megkezdi saját műgyűjteményének építését, amellyel tovább igyekszik támogatni a magyar művészek munkáját, a gyűjtemény jövőbeli utaztatásával pedig külföldi szereplésüket. A döntőbe jutott művészek egy általuk választott műtárgyat önkéntes alapon felajánlhatnak a gyűjtemény számára, emellett az Alapítvány elnöksége válogat és szerzeményez műtárgyakat.

Fusz Mátyás – Leopold Bloom Award 2023 videó

TIPP:   Művészet Idézetek - 100 Kiváló Idézet a Művészetről


A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj története:

2023 – A DÍJ NYERTESE: Fusz Mátyás

Döntősök: Albert Ádám, Asztalos Zsolt, Dezső Tamás, Hajas Katinka, Trapp Dominika, Vékony Dorottya

2021 – A DÍJ NYERTESE: Szabó Eszter

Döntősök: Balázs Nikolett, Farkas Roland, Kocsi Olga, Koós Gábor

2019 – A DÍJ NYERTESE: Ember Sári

Döntősök:

Asztalos Zsolt, Erdei Krisztina, Kútvölgyi-Szabó Áron, Molnár Zsolt, Tranker Kata

2017 – A DÍJ NYERTESE: NÉMETH HAJNAL

Döntősök:

Borsos Lőrinc, Ezer Ákos, Fabricius Anna, Fridvalszki Márk, Gróf Ferenc, Schmied Andi, Szabó Eszter

2015 – A DÍJ NYERTESE: KATARINA ŠEVIĆ

Döntősök:

Albert Ádám, Kerezsi Nemere, Kokesch Ádám, Kudász Gábor Arion, Puklus Péter

2013 – A DÍJ NYERTESE: NEMES CSABA

Döntősök:

Adamkó Dávid, Alpern Bernadett, Fabricius Anna, Kerekes Gábor, Péter Ildikó, Puklus Péter, Szabó Eszter, Szigethy Eszter

2011 –A DÍJ NYERTESE: BATYKÓ RÓBERT

Döntősök:

Barakonyi Zsombor, Kis Róka Csaba, Szűcs Attila, Agnes von Uray, Vécsei Júlia

További információ: https://www.leopoldbloomaward.com/

A fotókat készítette: Simon Zsuzsi

Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel