Felhők alatt bújócska a napsugarakkal
Elrejtőztem, mint a napsugár a felhők alatt,
Húzódozó, mint a szellő, mely a fák között játszhat.
Szétszórva, mint a virágpor, mely a széllel táncol,
Megbújva, mint az álmok, melyek a valóságban páncélt viselnek.
Láthatatlan vagyok, mint a hajnal első sugarai,
Titokzatos, mint az éjszakai csend, mely az égen ragyog.
Elbújok, mint a csillagok a nap fénye előtt,
Csak a szívem dobbanása árulkodik jelenlétemről.
A felhők, mint óriási vásznak, takarják a fényt,
De a napsugarak, mint apró festőecsetek, festenek árnyékokat.
A világ egy hatalmas festmény, melyen a fény és sötétség játszik,
És én, mint a színek, elbújok a részletekben.
A nap melege, mint egy anya ölelése, hiányzik,
De a felhők, mint hűs takarók, óvnak a hidegtől.
A szél, mint egy szelíd szerető, simogat és ringat,
Míg a csend, mint egy bölcs tanító, tanít a türelemre.
A világ, mint egy óriási bújócska,
Ahol a fény és sötétség, a meleg és hideg, a zaj és csend játszik.
És én, mint egy bátor játékos, elbújok és várok,
Hogy a nap, mint egy győztes király, megtaláljon és felmelegítsen.
Így játszom a felhők alatt bújócskát a napsugarakkal,
Míg a világ, mint egy hatalmas színpad, játszik velem.
Minden nap egy új jelenet, minden pillanat egy új szín,
És én, mint a színész, elbújok a szerepekben.
