Emlékek szövődnek a háztetőkön
A város szívében, ahol a háztetők felett
A múltam szövődik, mint a füst, mely az ég felé emelkedik.
Gazdag szókincsem a történetem meséli,
Mint a csillagok, melyek az éjszakában fénylenek.
Kisgyermek voltam, aki a világot bámulja,
Ahol a nap sugarai a szobám falán játszottak.
Ahol a szél dalolta a nyári délutánok énekét,
És ahol az eső az ablakon kopogtatott.
Az utcák, ahogy a történelem könyvében lapozgattam,
Ahol a kövek mesélték a múlt hőseinek történetét.
Ahol a fák árnyékában rejtegetőztem,
És ahol a virágok illata a szívemet betöltötte.
A háztetőkön, ahol a gondolatok szabadon szárnyaltak,
Ahol az emlékek, mint a madarak, visszatértek.
Ahol a naplemente a lelkemben festette a képeket,
És ahol a holdfény az álmaimat világította meg.
A városban, ahol a múltam és a jövőm találkozott,
Ahol a szavak a történetem szövődtek.
Ahol a szívem a hazám énekét dalolta,
És ahol az emlékeim a háztetőkön szövődtek.
Az életem, mint egy vers, szabadon szárnyal,
Mint a madarak, melyek az ég felé repülnek.
A szavak, mint a csillagok, az éjszakában fénylenek,
És az emlékek, mint a háztetők, az ég felé emelkednek.
