Emlékek szárnyán repülök
Mint a vándormadár, mely eltévedt az időben,
Emlékek szárnyán repülök a kihalt városok felett.
A leomlott falak, a csendes utcák, a szürkületben
Suttogó szél, mintha mesélné a világ végét.
A holdfényben fürdő házak, mint csontvázak,
Melyekben az élet emlékei lassan porrá válnak.
A világ, mely egykor pezsgő és eleven volt,
Most csak egy sivatag, melyben a szél a halottak dalát zengi.
A csillagok, mint gyertyák, világítják meg az éjszakát,
Míg én, mint egy árnyék, repülök a múlt felett.
A szívemben égő tűz, mint egy ősi láng,
Felidézi az emlékeket, melyek már rég elhalványultak.
Emlékek, melyek olyan élesek, mint a penge,
Melyek a szívemet karcolják, mint a szél a homokot.
Minden pillanat, minden szó, minden érintés,
Mint egy távoli dal, melyet a szél hoz el hozzám.
A világ végén, ahol a nap lehull és az éj kezdődik,
Emlékek szárnyán repülök, mint egy vándormadár.
A múltam, mint egy ködös tenger, elnyeli a jelenemet,
Míg a jövőm, mint egy ismeretlen part, vár rám.
A szél, mint egy hűs lehelet, simogatja arcom,
Míg az emlékek, mint egy régi dal, zengenek a fülemben.
A világ végén, ahol a nap lehull és az éj kezdődik,
Emlékek szárnyán repülök, a múltam felé.