Emlékek lángja a temetőben
Az éjszaka csendjében, hol a sírkövek fekszenek,
Ahol az emlékek örök lángja ég, s a szívek megszakadnak.
Ahol a halál és az élet, kéz a kézben járnak,
S ahol a múlt halkan susog, mint a fák levelek.
A temetőben, ahol a csillagok is sírnak,
Ahol a szél hozza-megy, elhaló neveket hordoz,
Ahol a szívünk összetörik, mint a tengerparti kavicsok,
S ahol a csend olyan mély, hogy a lélek is fázik.
A sírkövek között, ahol az árnyak játszanak,
Ahol a fűben rejtező harmatcseppek könnyeket utánoznak.
Ahol a múlt idők hősei pihennek, békében és csendben,
S ahol az élet és a halál között nincs többé különbség.
A temetőben, ahol az emlékek lángja ég,
Ahol a múlt szelleme örökké kísért, és soha nem hagy el.
Ahol az idő megáll, s a jelen a múltba öltözik,
S ahol a szívünk örökre a szeretteinké marad.
Az éjszaka csendjében, ahol a csillagok is sírnak,
A temetőben, ahol az emlékek lángja ég.
Ahol a szívünk összetörik, de a remény mégis tovább él,
S ahol a múlt, a jelen és a jövő örökké egy marad.
