Emlékek fátylai a történelem színpadán
A múlt színpadán, hol a történelem
kései fátyla hull alá, mint érett gyümölcs,
ott születik a vers, az emlékek szövődnek szavakká,
mint a szél, mely a láthatatlan fátylat ringatja.
Az idő árnyékában, hol az abszurditás
kacagva táncol a valóság kopott színpadán,
ott születik a kép, a gondolatok összefonódnak,
mint a szőlőtőke, mely a pergőt tartja.
Emlékek, mint a fátyol, mely a történelem
színpadát borítja, súlytalan, mégis nehéz,
mint a csend, mely a szavak között lakozik,
mint az idő, mely a múltat és a jövőt öleli.
A szavak, mint a szél, mely a fátylat ringatja,
a gondolatok, mint a szőlőtőke, mely a pergőt tartja,
az emlékek, mint a fátyol, mely a történelem színpadát borítja,
minden összefonódik, mint a szőlőtőke, mely a pergőt tartja.
Az idő, mint a szél, mely a fátylat ringatja,
a múlt, mint a szőlőtőke, mely a pergőt tartja,
a jövő, mint a fátyol, mely a történelem színpadát borítja,
minden összefonódik, mint a szőlőtőke, mely a pergőt tartja.
A vers, mint a szél, mely a fátylat ringatja,
a kép, mint a szőlőtőke, mely a pergőt tartja,
az emlékek, mint a fátyol, mely a történelem színpadát borítja,
minden összefonódik, mint a szőlőtőke, mely a pergőt tartja.
Ez a vers, ez a kép, ezek az emlékek,
minden összefonódik, mint a szőlőtőke, mely a pergőt tartja,
minden összefonódik, mint a fátyol, mely a történelem színpadát borítja,
minden összefonódik, mint a szél, mely a fátylat ringatja.
Ez a vers, ez a kép, ezek az emlékek,
minden összefonódik, mint a szőlőtőke, mely a pergőt tartja,
minden összefonódik, mint a fátyol, mely a történelem színpadát borítja,
minden összefonódik, mint a szél, mely a fátylat ringatja.
Ez a vers, ez a kép, ezek az emlékek,
minden összefonódik, mint a szőlőtőke, mely a pergőt tartja,
minden összefonódik, mint a fátyol, mely a történelem színpadát borítja,
minden összefonódik, mint a szél, mely a fátylat ringatja.
