Elveszett kötelékek
Óh, magyar szókincs gazdag, mint a kincseskamra mélye,
Mily csodás költői képekkel szövöd életünk szőnyegét!
De hol vannak azok a régi kötelékek, melyek egykor összetartottak minket?
Elvesztek, mint a tengerben a hajótörött matróz utolsó reményei.
A nagyvilágban bolyongunk, mint a szél által hajtott levél,
Keresve azt, ami egyszer volt, de már soha nem lehet.
A gyökereinkhez visszatérni olyan, mint a holdra szállni,
Minden lépés egy újabb kihívás, egy újabb lehetetlen küldetés.
De hagyjuk a keserű panaszt, hisz a jövő még előttünk áll,
Még nem veszett el minden, még van remény a szívünk mélyén.
Talán egyszer újra megtaláljuk az elveszett kötelékeket,
És újra összefonódik a szívünk, mint a régi időkben.
Úgy legyen! De addig is, ne feledjük el, hogy a jövő a mi kezünkben van,
És csak rajtunk múlik, hogy milyen lesz a holnap.
A múltat nem változtathatjuk meg, de a jövő még a miénk,
Tehát ne adjuk fel, hanem küzdjünk, hogy újra összefonódjanak a kötelékeink!
