Elveszett emlékek
Elveszett emlékek zúgnak a szívem mélyén,
Mint a tenger, melynek partját sosem éri el a szem.
A múlt súlya alatt hajlik a jelen,
Mint az őszi fák, melyek alatt a levelek temetkeznek.
Édes ízű emlékek, melyeket az idő elnyelt,
Mint a szőlő, melyet a présgép összenyom és bort készít belőle.
Ahol a boldogság még csupán egy ígéret volt,
Mint a hajnal, mely előtt a nap még csak éppen hogy felkel.
A jövő pedig egy fényes utópia,
Mint a csillagok, melyek messze ragyognak az éjszakai égen.
De az emlékek, mint a hullócsillagok, elhalványulnak,
És csak a szívünk mélyén maradnak meg, mint az éjszaka.
A szív, mint a tenger, melynek partját sosem éri el a szem,
Elmerül az emlékekben, mint a hajó, mely elmerül a hullámokban.
A múlt, mint a tengerfenék, tele van elveszett kincsekkel,
Melyeket csak a búvár talál meg, aki mer elmerülni.
Az emlékek, mint a tenger, örökké hullámoznak,
Mint a szív, mely örökké dobog, még ha néha elfárad is.
Az emlékek, mint a tenger, sosem szűnnek meg,
Mint a szív, mely sosem hagyja abba a dobbanást.
Elveszett emlékek, mint a tengerfenék kincsei,
Melyeket csak a búvár talál meg, aki mer elmerülni.
Elmerülve a múltban, megtaláljuk a jövőt,
Mint a hajnal, mely előtt a nap még csak éppen hogy felkel.
