Elveszett emlékek visszahozatala
A világ, mely szemünk előtt elporlad,
Ahol a remény már rég elhalad,
S az élet, mint árnyék, tovasuhan,
Minden, mi volt, csak a múlt hamuja van.
A nap, mely hajdanán fényt szórt a földre,
Most hideg, kihunyt csillagként néz le ránk.
A hold, mely ezüst fénnyel borított be,
Most csak egy sötét égbolti folt, mely szánk.
Az élet, mely hajdanán virágzott,
Most csak egy elhagyatott romváros,
Ahol az emlékek, mint szellemek,
Kóborolnak a csendes utcákon.
A szerelem, mely hajdanán lángolt,
Most csak egy kihunyt parázs a szívben.
A boldogság, mely hajdanán ragyogott,
Most csak egy távoli, elérhetetlen álom.
De mégis, a remény, mint a főnix,
Hamujaiból újjászületik.
A múlt emlékei, mint a csillagok,
A sötét égbolton újra ragyognak.
Az élet, mely hajdanán virágzott,
Most újra zöldellő mezőkké változik.
A szerelem, mely hajdanán lángolt,
Most újra lobogó tűzzé éled.
A boldogság, mely hajdanán ragyogott,
Most újra aranyfényben fürdik.
A világ, mely szemünk előtt elporladt,
Most újra színes, élettel teli.
Az elveszett emlékek, mint a hajnal,
A sötét éjszakát újra megvilágítják.
A múlt, mely hajdanán csak hamu volt,
Most újra életre kel, és visszahozza a reményt.
