Elvált sorsok
Mint a tenger mélyén élő halak,
Kik egymást sosem érintik,
Úgy élünk mi, elvált sorsok,
Mint a külön világok, melyek sosem találkoznak.
Akkor is, ha egymás mellett állunk,
Akkor is, ha a szemünk egymásba néz,
A szívünk sosem találkozik,
Mint a szél és a tenger habja, mely örökké elérhetetlen.
Mint a hold, mely a napot sosem látja,
Csak a fényét, melyet a nap küld,
Úgy élünk mi, elvált sorsok,
Mint a sötét éj és a hajnal, mely sosem találkozik.
A szívünk mélyén égő vágy,
Mint a tűz, mely a vizet sosem érinti,
A szerelem, mely a szívünket égeti,
Mint a csillag, mely a földet sosem érinti.
Mint a csend, mely a hangot sosem hallja,
Csak a csendet, mely a hang után jön,
Úgy élünk mi, elvált sorsok,
Mint a múlt és a jövő, mely sosem találkozik.
A lelkünk mélyén égő vágy,
Mint a tűz, mely a jéget sosem olvasztja,
A szerelem, mely a lelkünket égeti,
Mint a fény, mely az árnyékot sosem érinti.
Mint a szél, mely a hegyet sosem mozdítja,
Csak a fákat, melyek a hegy lábánál nőnek,
Úgy élünk mi, elvált sorsok,
Mint a tenger és a szárazföld, mely sosem találkozik.
Mint a hullám, mely a partot sosem hagyja,
Csak a köveket, melyek a parton fekszenek,
Úgy élünk mi, elvált sorsok,
Mint a nap és az éj, mely sosem találkozik.
Elvált sorsok vagyunk mi,
Mint a csillagok az égen,
Melyek sosem találkoznak,
De mégis, egymás fényét látják.
