Eltűnt vágyak, szétszórt pillanatok
Eltűnt vágyak suttogása zúg a fülünkben,
Mint a szél, mely szétszórja a nyár utolsó leveleit.
A szívünk rejtett zugában élnek, mint szelíd démonok,
Táplálkozva a múlt emlékeiből, mint éhes farkasok.
A szétszórt pillanatok szilánkjai a lelkünkben maradtak,
Mint a tengerfenéken heverő, fénytelen kagylók.
A szívünkben hordozzuk őket, mint egy kincsesláda,
Melyben minden értékünk összegyűlt, mint egy szivárvány.
A csodás költői képek, mint a hajnal első sugarai,
Törnek elő a lelkünk mélyéről, mint a forrás a sziklából.
A szívünkben élnek, mint a csillagok az éjszakában,
Világítva az utat a sötétségben, mint egy örök láng.
Az eltűnt vágyak és a szétszórt pillanatok emlékei,
Mint a tenger habjai, örökké visszatérnek hozzánk.
A szívünkben élnek, mint a régi dalok dallamai,
Melyeket a szél hordoz, mint egy örök zene.
Az idillista és kritikai realista szemlélet összefonódik,
Mint a nap és a hold a hajnal első fényében.
A szívünkben élnek, mint a régi dalok dallamai,
Melyeket a szél hordoz, mint egy örök zene.
Az eltűnt vágyak és a szétszórt pillanatok emlékei,
Mint a tenger habjai, örökké visszatérnek hozzánk.
A szívünkben élnek, mint a régi dalok dallamai,
Melyeket a szél hordoz, mint egy örök zene.
