Ellopott vágyak, eltemetett álmok
A hajnal csókjával ébred a város, hol az ellopott vágyak élnek,
Tükörképeken túl, titkos zegzugokban, hol az eltemetett álmok élnek.
A szívünk mélyén, mint szent katedrális, csillagokkal borított égbolt,
Suttogó szél hordja az ígéreteket, hol az ellopott vágyak élnek.
A múlt árnyékában, a jövő fényében, a jelen pillanatában örökké,
A csendes éjben, a zajos nappalban, hol az eltemetett álmok élnek.
Bújócskát játszanak a felhőkkel, a nap sugarával, a hold fényével,
A szivárvány hídján, a csillagok közt, hol az ellopott vágyak élnek.
A széllel szállnak, a folyókkal úsznak, a hegyekkel emelkednek,
A mély völgyekben, a magas csúcsokon, hol az eltemetett álmok élnek.
A szemünkben tükröződnek, a lelkünkben égnek, a szívünkben élnek,
A csókunkban, az ölelésünkben, a könnyünkben, hol az ellopott vágyak élnek.
Az időtlen időben, a tér nélküli térben, a végtelen végtelenben,
A szívünkben, a lelkünkben, a gondolatainkban, hol az eltemetett álmok élnek.
