Elillant szerelem lángja
Gyöngyöző cseppekben olvad a hajnal,
Mint szívünkben a kései bánat.
Szelíd pirkadatban szunnyad a vágy,
Mint elszállt szerelem lángja, aki már nem vár.
A hegyek között, hol a folyók zúgnak,
Elfeledett szavak, mint a szél, süvítenek.
Egy szív, mely már nem érzi a tüzet,
Egy szó, mely már nem érti a csendet.
A szemekben tükröződő csillagok
Már nem ragyognak, csak tompán pislákolnak.
A szív, mely már nem hallja a dalokat,
Csak a csendet és a magányt hallgatja.
A hajnalban a szél fújja a fákat,
Mint a szív, mely már nem érzi a lángot.
A szó, mely már nem hallja a zúgást,
Csak a csendet és a magányt hallgatja.
Elillant szerelem lángja, mint a hajnal,
Mint a szív, mely már nem érzi a vágyat.
A szó, mely már nem hallja a dalokat,
Csak a csendet és a magányt hallgatja.
A hegyek között, hol a folyók zúgnak,
Elfeledett szavak, mint a szél, süvítenek.
Egy szív, mely már nem érzi a tüzet,
Egy szó, mely már nem érti a csendet.
Elillant szerelem lángja, mint a hajnal,
Mint a szív, mely már nem érzi a vágyat.
A szó, mely már nem hallja a dalokat,
Csak a csendet és a magányt hallgatja.
