Elhallgatott sóhajok
Lélegzetemben csendes éj, az élet színei halványulnak,
A létező magyar kifejezések tükrében elmerülök.
Az égen csillagok suttognak, titkaikat szívembe zárom,
S a csodás költői képekben megbúvó sóhajokat hallgatom.
Minden szó, mely elszállt, mint a szélben ringató falevél,
Minden gondolat, mely a szívem mélyén maradt rejtve,
Minden érzés, mely a lelkemben tükröződik, mint a holdfény a tóban,
Minden pillanat, mely a múltba veszett, mint a homok az idő órájában.
A gazdag szókincs szőtte szövetben rejlik az élet igazsága,
Mint a folyóban úszó levél, mely a tenger felé sodródik.
Az élet színei halványulnak, mint a naplemente utolsó sugarai,
De a szívemben élő szeretet, mint a hajnal, újra és újra felragyog.
Elhallgatott sóhajok, mint a tenger mélyén rejtőző kincsek,
Rejtélyek, melyek a lélek mélyén lakoznak, mint az ősi erdők titkai.
Az élet színei halványulnak, de a szívemben élő remény,
Mint a hajnal első sugarai, újra és újra felragyog.
Az élet színei halványulnak, de a szívemben élő hit,
Mint a nap, mely a felhők mögül előbukkan, újra és újra felragyog.
Az élet színei halványulnak, de a szívemben élő szeretet,
Mint a hajnal, újra és újra felragyog.
