Elejtettem a fagylaltomat
Az élet kavargó forgatagában,
hol a jövő a múltba ágyazva,
elejtettem a fagylaltomat,
az idő aszfaltján összetörve.
A csillagok alatt, hűvös éjszakán,
hol a fény a sötétségbe burkolva,
a jégkristályok szétszóródtak,
mint a remények, melyek nem teljesültek soha.
Az égbolt tükörképén, a város fényei között,
hol a vágyak az álmokba fonódnak,
a csend szomorú dallama zeng,
mint az elveszett pillanatok emléke.
Az aszfalt szívében, a csillagok alatt,
hol a valóság a képzeletbe merül,
a fagylaltom darabjai olvadnak,
mint a jégvirágok a hajnal első sugarain.
A jövő kavargó forgatagában,
hol az idő a múltba ágyazva,
elejtettem a fagylaltomat,
az élet aszfaltján összetörve.
Az életben, hol a remény a csalódásba fullad,
a fagylaltom darabjai olvadnak,
mint a könnyek, melyek a szívembe szorultak,
elejtve, elveszve, örökre elfeledve.
