Együtt haladva az idővel
Álmodozó, szürke lelkű városok közt,
hol a múlt szelleme még mindig él,
s a jövő árnyékában bolyongunk,
mint aki a nevetésbe fulladt el.
A kávéházakban szürke arcok,
szótlanul merednek a semmibe,
a bús utcákon a szél hordja a harcot,
s a csöndben csak a csend szól vissza nekünk.
A történelem könyvei bezárva,
a múlt emlékei eltemetve,
s mi a jövőt keresve, bolyongva,
a jelenben csak a jelenbe veszve.
Az idő kereke szüntelen forog,
s mi együtt haladunk vele,
a jövő felé, a múlt felé,
a jelenben csak a jelenbe veszve.
A szürke ég alatt, a bús utcákon,
a néma városban, a csendben,
hol a múlt szelleme még mindig él,
s a jövő árnyékában bolyongunk.
Az idő kereke szüntelen forog,
s mi együtt haladunk vele,
a jövő felé, a múlt felé,
a jelenben csak a jelenbe veszve.
Együtt haladva az idővel,
a múlt, a jelen és a jövő között,
hol a múlt szelleme még mindig él,
s a jövő árnyékában bolyongunk.
