Egyenlőség hídja
A női lélek, mint a Duna, csörgedez,
Nem ismer határt, nem ismer gátat,
Mint a hajnal, amely a csillagokat öleli,
Mint a szél, mely a világ végét érinti.
Századokon át, mint a folyó, áradtunk,
A történelem sodrában, mint a víz, koptunk,
De most, mint a híd, amin átjár a jövő,
Az egyenlőség hídján, új úton járunk.
A női szív, mint a híd, összeköt,
A férfi és nő között teremt hidat,
Mint a hajnal, amely a napot hozza,
Mint a szél, mely a változást hozza.
Nem vagyunk többé csendes folyó,
Nem vagyunk többé a múlt árnyéka,
Most, mint a híd, melyen átjár a jövő,
Az egyenlőség hídján, új világot teremtünk.
A női lélek, mint a Duna, hódít,
Nem ismer határt, nem ismer gátat,
Mint a hajnal, amely a csillagokat öleli,
Mint a szél, mely a világ végét érinti.
Az egyenlőség hídja, melyet mi építünk,
A női és férfi szív között teremt hidat,
Mint a hajnal, amely a napot hozza,
Mint a szél, mely a változást hozza.
Ezen a hídon, az egyenlőség hídján,
Ahol a női és férfi szív találkozik,
Mint a hajnal, amely a napot hozza,
Mint a szél, mely a változást hozza,
Ott találkozik a múlt és a jövő,
Ott találkozik a férfi és a nő,
Az egyenlőség hídján, melyet mi építünk,
Ahol a női és férfi szív találkozik.
