Egyedül a világban
Egyedül a világban, mint a hajnali csillag,
Elmerengve nézek a végtelenbe, ahol a világok találkoznak.
A csendben szólal meg a szívem, mint a magányos farkas üvöltése,
Egyedül vagyok, de nem magányos, hiszen a világ az én társaságom.
A természet csodás költői képei között barangolok,
Mint egy vándor, aki nem ismer határokat.
A hegyek, a völgyek, a folyók és az erdők,
Minden egyes lépéssel új történeteket mesélnek nekem.
A világ olyan, mint egy hatalmas könyv,
Melyben minden oldal egy új fejezetet ír az életembe.
Egyedül vagyok, de sosem vagyok egyedül,
Mert a világ mindig ott van velem.
A szatíra gúnyos mosolya is ott lebeg a szemem előtt,
Mint egy tükör, melyben a világ visszanevet rám.
De a szatíra nem csupán gúny, hanem bölcsesség is,
Mert a világban mindenki egyedül van, de senki sem magányos.
A szívemben ég a vágy, hogy felfedezzem a világot,
Mint egy hajós, aki a tengeren át keresi az új földrészeket.
De tudom, hogy a világot nem lehet felfedezni,
Csak megélni, átélni, és megtapasztalni.
Egyedül vagyok a világban, de nem vagyok magányos,
Mert a világ az én társaságom, az én barátom, az én szeretőm.
A világban mindenki egyedül van, de senki sem magányos,
Mert a világ mindig ott van velünk, a szívünkben, a lelkünkben.
Egyedül a világban, mint a hajnali csillag,
De a világban sosem vagyok egyedül,
Mert a világ az én társaságom, az én barátom, az én szeretőm.
Egyedül vagyok, de sosem vagyok magányos,
Mert a világot mindig ott hordozom a szívemben.
