Egy pillanatnyi boldogság a nagymama karjaiban
A világ peremén, hol a szürke színű csend
Összefonódik az élet szövőszékének színeivel,
Ott találsz rám, az idők végtelen tengerén,
Ahol a múlt és a jelen összeér, mint két part.
Nagymama karjaiban, hol a szeretet ölelésében
A gyermekkor színei csillannak fel újra,
Mint a hajnal első sugarai, melyek a reggelt festik,
Ott lelem meg a boldogság pillanatnyi szigetét.
Szemeiben látom a múltat, az örök emlékeket,
Melyek, mint a csillagok, világítják be a lelkem éjszakáját.
A kezében a jelen, mely olyan erős, mint a tölgyfa gyökere,
Ami a földbe mélyed, és a szélviharban sem hajlik meg.
Hallom hangját, mely mint a hegedű húrjainak zengése,
Betölti a teret, és a szívembe is belefonódik.
A szavai a jövőt festik, mely olyan tiszta, mint a kristály,
Ami a napfényben szivárványként tündököl.
Nagymama karjaiban, hol a szeretet ölelésében
A gyermekkor színei csillannak fel újra,
Mint a hajnal első sugarai, melyek a reggelt festik,
Ott lelem meg a boldogság pillanatnyi szigetét.
Egy pillanat, mely olyan végtelen, mint az univerzum,
Melyben a múlt, a jelen és a jövő összefonódik.
Egy pillanat, mely olyan mély, mint az óceán,
Melyben a szeretet, a bölcsesség és a remény él.
Egy pillanatnyi boldogság a nagymama karjaiban,
Hol a szeretet ölelésében a gyermekkor színei csillannak fel újra.
Egy pillanat, mely olyan tiszta, mint a kristály,
Mely a napfényben szivárványként tündököl.
