Egy nap a galériában
Nem emlékszem, mikor jártam utoljára itt,
Egy galériában, melynek falai között
Álom és valóság összefonódott,
Mint a szőttes szálai, melyeket az idő szőtt.
A képek, mint csodás költői képek,
Festett szavakkal mesélnek életükről,
Egy-egy pillanatról, mely örökkévalóvá lett,
Mint a csillagok, melyek az égbolton égnek.
A színek, mint a létező magyar kifejezések,
Gazdag szókincsükkel szólnak hozzám,
Mint a dal, melyet a szél fúj az erdő fái között,
Vagy a tenger, mely suttog a parton felejtett kagylókba.
Az aranyozott keretek között
A múlt és a jelen összefonódik,
Mint a folyó, mely a tengerbe ömlik,
Vagy a nap, mely a horizonton lebukik.
A galéria, mint egy varázslatos színpad,
Hol a művészet és a valóság találkozik,
Ahol a festmények életre kelnek,
Mint a virágok, melyek a tavaszi napsütésben nyílnak.
Egy nap a galériában, hol minden lehetséges,
Hol a képzelet szárnyal, és a szív repül,
Hol a szemekben tükröződik a csodálat,
És ahol a művészet mindig újraéled.
Egy nap, melyet sosem felejtek el,
Egy nap a galériában, melyben újra megtaláltam önmagam,
Mint a hajnal, mely újra és újra felkel,
Mint a szív, mely mindig újra talál egy dallamot.
