Egy Elveszett Szív Szomorú Dalai
Látod-e, ahogy a nap lebukik a távolban?
Mint egy fáradt színész, ki végjátékát játszva,
Elhagyja a színpadot, míg a függöny lassan hull.
Így bukik le a szívem is, mely elveszett valahol.
A csillagok, mint szomorú szemek, néznek le rám,
Keresik a választ, miért olyan sötét a világ.
De a válasz, mint a szél, elszáll,
Mint a szívem, mely csendben haldoklik.
Körülöttem az éjszaka, mint egy fekete lepel,
Eltemeti a reményt, a szeretetet, a fényt.
A szívem, mint egy szomorú dal, zengi a csendet,
Egyedül, a sötétségben, az éjszaka közepén.
A hold, mint egy hűséges barát, követi utam,
De a fénye nem képes betörni a sötétség falát.
A szívem, mint egy hajótörött, sodródik a tengeren,
Egyedül, a sötétségben, a reménytelenben.
A csillagok, mint szomorú szemek, néznek le rám,
Keresik a választ, miért olyan sötét a világ.
De a válasz, mint a szél, elszáll,
Mint a szívem, mely csendben haldoklik.
Egy elveszett szív szomorú dalai, ezek a sorok,
Mint egy halk zene, mely a sötétségben szól.
Egyedül, a sötétségben, a reménytelenben,
Egy elveszett szív szomorú dalai, ezek a sorok.
