Dömötöri Lilla Anna: Karácsony c. verse

Tél van.
Ropog a hó, ahogy rálépsz,
S lelked gyermekké változik,
Oly kedves e kép.
A fák ernyője lágyan lengedez,
Ahogy a Nap lelkükön átragyog.
Álmukat szinte látni véled:
Felhők úsznak ágaikon.
Tündérek tánca csillog a havon,
Egyre-egyre játszik,
S benned alakul egy ajándék:
A szívedben Isten dalol.
Már faragják a fát kint az udvaron,
S a házon belül szaladnak a léptek,
Csörög a szaloncukor sok kis kéz közt,
Ölelés hatja át e nyüzsgő képet.
Mosoly ül az arcokon,
Gyerekek várakozó zsivaja pendül,
Egy-egy ének közt hangzik a szó,
Mi embernek, Istentől való.
És ahogy leszáll az este,
S a Nap kék pamlagán álomra hajtja fejét,
Elcsendesül egy kicsit a forgatag,
S mi leszünk itt csak épp.
Mi és Isten alakítjuk e hálás Csendet,
Hol a hála egymásért is oly erősen zeng,
Végre nem üres a szoba – Veletek lehetek.
Aranyló kör a fa körül, a “Csendes éj” szól,
S bennünk a Szeretet dalol.
Megszületett a Megváltó.