Festőként végeztem több évvel ezelőtt, miközben más médiumokkal is kísérleteztem. Érdekelnek az újdonságok.
Gyakran függ össze a téma amivel vizuálisan foglalkozom azzal, ami épp szociológusként érdekel vagy felfigyelek rá.
Szeretem hangsúlyozni a párhuzamokat. A színes fénytől változó képeim rásegítettek , erre a gondolkodás módra. Hiszen ezeknek a képeknek a megalkotásánál több rétegben kell gondolkodni, – hogy még ha egy-egy szín el is tűnik – úgy is egy értelmezhető kép legyen.
Majd elkezdtem az alkotó helyszínemen fotókat készíteni azokról a pillanatokról, amikor leginkább a különböző színű fény források dominálnak. Majd részletekre rá közelítve – pusztán a fényt érzékelve a lencsén – igyekeztem a figurálisnak tűnő kompozíciókat kiemelni.
A téma továbbra is érdekel , hogy ezekkel az eszközökkel , milyen új képeket lehet még létrehozni. B
ár a fenti leírás alapján a technikára fókuszáltam a munkáimban leginkább a képek tartalmára is oda figyelek. A rajzaim téma választásánál igyekeztem olyan szférákat, élet tereket bemutatni , amit ritkán választanak mások. Ilyen az irodai dolgozók világa vagy akár a régi művészetekhez visszanyúló csoportokat megjelenítő képek.
Igyekszem olyan karaktereket is bemutatni rajzaimon , – akiket bár ismerhetünk – nem jellemző , hogy a kép készítés központjába kerülnek. A mellékelt képeken mind a rajzaimból, mind a fényes képeimből megtekinthetnek egy válogatást.
A Facebook oldalamon, pedig rendszeresen új képekkel találkozhatnak: https://www.facebook.com/denesagnesdora
Illetve az előző honlapom folytatásán: https://doraagnesdenes.wixsite.com/2023/light-works-portfolio
Ez is tetszeni fog: