Csodák a hétköznapokban
Egyedül állok a világ romjai között,
Nézem a csendes égboltot, mely már nem kék,
De mégis, valahol mélyen, a szívemben érzem,
Hogy a csodák még mindig itt vannak, a hétköznapokban.
A szél, mely most a hajamat simogatja,
Mint egy kóborló lélek, mely otthonra talált,
A nap, mely arcomat érinti, bár már nem meleg,
De mégis, valami lágy melegséget kölcsönöz a lelkemnek.
A csend, mely körülvesz, nem ijesztő,
Inkább nyugtató, mint a hajnali harmat,
Mely csendesen hull a fűre, és életet ad,
Még a legkisebb rovarnak is, mely a szárán pihen.
A romok között, melyek egykor otthonom voltak,
Még mindig ott vannak a régi emlékek,
Mint a por, mely a széllel táncol,
És a múltat idézi, mely már soha nem tér vissza.
De mégis, a szívemben érzem,
Hogy a csodák még mindig itt vannak, a hétköznapokban,
Mert bár a világ romokban hever,
Még mindig ott vannak a csodák, csak meg kell őket találni.
A csodák, melyeket a szemünk nem lát,
De a szívünk érzi, és a lélekben élnek tovább,
Mert bár a világ romokban hever,
A csodák még mindig itt vannak, a hétköznapokban.
