Csillagok tengerében Isten varázslatot sző,
Fénylő szőnyeget terít az éjnek ölébe,
Láthatatlan kezével hímzi a csöndet,
Mint aki a semmiből szüli a világot.
A Hold ezüst kereke a végtelenbe gurul,
S mint a szél, a fény is halkan elillan,
Csak a csillagok maradnak, mint az égi gyöngyök,
S az éjben minden elnémul, csak a lélek suttog.
A Föld, mint bús költő, nézi a csillagokat,
Szívében ég a vágy, hogy felérjen hozzájuk,
De a sors kegyetlenül a földhöz láncolja,
S a vágy csak egy álom marad, mely sosem teljesül.
A csillagok tengerében Isten varázslatot sző,
A végtelenben játszik a létezés húrjain,
Az ember csak néz, és csodálja a világot,
És érti, hogy a csoda a csendben rejlik.
A csillagok tengerében Isten varázslatot sző,
Az éjben minden elnémul, csak a lélek suttog,
Az ember csak néz, és csodálja a világot,
És érti, hogy a csoda a csendben rejlik.
