Csendes érintés a sötétben
Az éj sötét leple alatt, hol a csend súgó hangja hallatszik,
Hol a fények elhalványulnak, és az árnyak játszanak,
Egy tapintás, egy érintés, oly csendes, mint a hajnalcsillag,
Mely a magányos égbolton csendesen tündököl.
A gondolatok, mint a folyó, örök áramlatban ringanak,
Hordozva a titkokat, melyek a mélyben rejlenek,
Egy érintés, egy csendes szó, a sötétben olyan erős,
Mint a tenger mélyén a hullámok zúgása.
Az érzések, mint a szél, hol lágyan, hol vadul suhannak,
Mint a tél hópelyhei, melyek a földre hullanak,
Egy érintés, egy csendes szó, a sötétben olyan lágy,
Mint a tavaszi eső, mely a virágokat ébreszti.
A szív, mint az ősz, hol csendes, hol vadul zúg,
Mint a falevelek, melyek a szélben táncolnak,
Egy érintés, egy csendes szó, a sötétben olyan mély,
Mint az őszi eső, mely a földet áztatja.
A lélek, mint a nyár, hol forró, hol lágyan ring,
Mint a napfény, mely a tenger hullámain csillog,
Egy érintés, egy csendes szó, a sötétben olyan tiszta,
Mint a nyári zápor, mely a földet frissíti.
Az élet, mint a tavasz, hol virágzik, hol elhal,
Mint a virágok, melyek a napfényben nyílnak,
Egy érintés, egy csendes szó, a sötétben olyan édes,
Mint a tavaszi szellő, mely a virágokat ringatja.
Egy csendes érintés a sötétben, egy szó, mely a csendet tör,
Mint a hajnali csillag, mely a sötét égbolton tündököl,
Egy csendes érintés a sötétben, egy szó, mely a csendet tör,
Mint a hajnali csillag, mely a sötét égbolton tündököl.
