Bűnök csapdájában a harag lángol
Bűnök csapdájában a harag lángol,
Lelkem rejtett zugában sötét éj ragyog.
Szívem mélyén, ahogy a vágyak táncolnak,
Kétségbeesett szívverésem a csendet szaggatja.
A szerelem, mint egy tüskés rózsa,
Mely szívembe mélyen beleássa tőrét.
A bánat, mint egy elhagyott kastély,
Mely falai között a múlt szele fú.
Suttog a szél, mesél a holdfény,
A csillagok szemében a titkok rejtőznek.
Az éjszaka, mint egy hűvös takaró,
Mely alatt a lelkem álmodozik és remél.
A bűn, mint egy csábító méreg,
Mely szívemet lassan, de biztosan mérgezi.
Az igazság, mint egy vakító fény,
Mely szemembe csap, de a sötétségben elveszítem.
A harag, mint egy lángoló tűz,
Mely lelkemet égeti, de a jég nem olvad el.
A bocsánat, mint egy gyógyító balzsam,
Mely sebeimbe cseppen, de a fájdalom nem enyhül.
Bűnök csapdájában a harag lángol,
De a remény, mint egy hajnali fény,
Mely szívembe ragyog, és a sötétséget elűzi.
A szeretet, mint egy örök tűz,
Mely lelkemben ég, és a hideget melegíti.
