Utak a művészetterápiában: Beszélgetés Bege Nóra művészetterapeutával, a Down Alapítvány fotóterápiás foglalkozásainak vezetőjével

2023.06.23.

SF  BEGENORA

UTAK A MŰVÉSZETTERÁPIÁBAN – INTERJÚSOROZAT MŰVÉSZETTERÁPIÁS SZAKEMBEREKKEL

Bege Nóra fotográfus, művészetterapeuta

1966-ban született Karcagon. Gyermekkorát Kunszentmiklóson töltötte, a helyi Damjanich János Gimnáziumban kezdett érdeklődni a fotográfia iránt. Érettségi után évekig asszisztensként dolgozott a Madách Színházban, az Arany János Színházban, majd a Z’zi Labor zenekar „mindenese” volt. Ott kezdett újra fényképezni.
1992-ben végezte el a MÚOSZ fotóriporteri szakát Pólya Zoltán osztályában, 25 évig különböző napi- és hetilapok fotóriportereként dolgozott.
2003 óta a Baltazár Színház fotográfusa, ahol az előadások létrehozásában is részt vesz.
2008-ban szerezte meg a MMSZKE szocioterapeuta képesítését,
azóta vizsgálja a fotográfia mint művészetterápiás módszer használatának lehetőségeit. 2012 óta vezet fotó- és művészetterápiás csoportokat szellemi fogyatékossággal élő fiataloknak. Legfontosabb fotográfiai munkáiban a társadalom peremén élők és az átlagember számára ismeretlen, elzárt közösségben élő szerzetesrendek világát dokumentálja.
2010 óta a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja.

 

Koterle-Magasházi Virág: Nagyon köszönöm, hogy ilyen nyitott volt, és elfogadta a felkérésünket! Az első kérdésem az volna, hogy honnan érkezett az érdeklődés a fotózás, majd a terápia, illetve művészetterápia, fotóterápia iránt?

Bege Nóra: A gimnáziumban kezdtem el fényképezni. 1992-ben végeztem el a fotóriporter szakot. 25 éven keresztül fotóztam különböző napi- és hetilapoknak, magazinoknak.
2003-ban ismerkedtem meg a Baltazár Színház értelmi fogyatékossággal élő színészeivel. Ott kezdett el egyre jobban érdekelni, hogyan tud egy sérült ember a művészet által értéket teremteni úgy, hogy közben a hétköznapokban az elfogadásért kell küzdenie. Minél több időt töltöttem velük, annál jobban megszerettem őket és a családjaikat, része lettem hétköznapjaiknak. Fontosnak éreztem, hogy megszerezzem a szakmai kompetenciát ahhoz, hogy velük dolgozhassak már nem csak fotográfusként. Elvégeztem a Magyar Művészetterapeuták Egyesületének szocioterapeuta képzését, ami után elkezdhettem csoportfoglalkozásokat tartani. Mivel a Baltazárban nagyon sokat fotóztam, a színészek egyre jobban érdeklődtek  a fotózás iránt is, így megpróbáltam kidolgozni egy olyan módszert, amivel fogyatékkal élő fiatalokat lehet a fényképezésre megtanítani, illetve arra, hogy a művészetterápián belül hogyan lehet a fotográfiát mint művészeti módszert alkalmazni.

KMV: Tehát akkor, ha jól értem, külön fotóterápiás képzés nincs Magyarországon, hanem Ön dolgozott ki egy módszert.

BN: Tudomásom szerint más is alkalmazta már a fotográfiát a művészetterápiában. Amit mi használunk ez azért egyedi, mert az egyéni igényekhez, képességekhez alkalmazkodva alakítottuk ki a kezdeti tematikát. Fotográfusként természetes volt, hogy a fotográfiát is megpróbáltam beemelni a művészetterápiás folyamatba.

TIPP:   Interjú Kocsis Katica esztétával (kultura.hu, artkartell.hu, orszagut.com)

KMV: Egészséges emberekkel jelenleg nem foglalkozik?

BN: Elsősorban fogyatékossággal élő fiatalokkal dolgozom. Négy csoportom van a Down Alapítványnál, illetve korábban tartottam fotótábort egészséges gyerekeknek is, de ott nem művészetterápiás módszert használtunk, hanem az alkotás élménye volt a lényeg.

KMV: Hogyan épül fel egy terápiás foglalkozás? Milyen eszközöket használ egy-egy alkalommal?

BN: A csoportterápiának van egy szabályrendszere, amely alapján indítjuk a csoportot. Ha pedig van egy művészetterápiás kör, abban mi a elsősorban a fotográfiát és a képzőművészetet használjuk. Annak idején én úgy kezdtem el a fotográfiát bevezetni, hogy beszéltem a fotográfiáról, illetve vettünk egy Lumix fényképezőgépet, amit megtanítottunk használni. A legfontosabb az volt, hogy megtanulják stabilan fogni, tartani az optikát, emellett időkeretet is adtunk: egy-egy fiatal 10-10 képkockát fotózhatott egyszerre.
Első alkalommal mindenkiről portrét készítettünk, ezt kinyomtattuk, majd ebből a kinyomtatott portréból készíthettek egy újabb alkotást önmagukról. A képzőművészetet és a fotográfiát nagyrészt keverve használjuk a csoportjainkban, fényképeket vagy a fényképeik felhasználásával fotómontázsokat készítünk.

KMV: Mennyire nehéz ezeket a fiatalokat megnyitni a világ felé? Milyen változásokat tud bennük elindítani az, hogy kamerát kapnak a kezükbe?

BN: Őket egyáltalán nem nehéz a világ felé megnyitni; a világot kell jobban megnyitni feléjük. Az a cél, hogy jobban integrálódhassanak a világba. Ők nagyon nyitottak mindenre, a külvilág által felállított falakat nehéz lebontani. Mi azt szeretnénk megmutatni, hogyan él, mit érez, hogyan lát egy értelmi fogyatékossággal élő ember. A fényképeik által könnyebb a művészetüket és őket magukat is elfogadtatni. Mi elég hamar kiállításon is bemutattuk ezeket az alkotásokat, bemutató órákat is tartottunk. Esztétikailag nagyon szép és különleges képek készültek, főleg tájképek és portrék.
Egy-egy fotót újra is alkothattak, például olyan módon, hogy fekete-fehérben kinyomtattuk a képeiket, amelyeket ők aztán újraszínezhettek. Az eredeti fotót és az újraalkotott nyomatot is kiállítottuk.

KMV: Hol lehetett, illetve lehet ezeket a képeket megtekinteni?

BN: A hét év alatt több mint 20 kiállításunk volt. Nemcsak kiállítóterekben, hanem például a Nemzeti Színházban is volt kiállításunk. A Nem Adom Fel kávézóban, az ELTE szociális munka tanszékén háromszor is kiállítottunk. Gimnáziumokban, könyvtárakban, művelődési házakban is bemutathattuk ezeket az alkotásokat – nagyon nyitott volt a világ ezekre a képekre. Jelenleg pedig a Bethlen Galériában van kiállításunk. Itt főleg képzőművészeti alkotások láthatók. Elvittük őket a Matisse kiállításra, ahol Matisse alkotásait fotózták le, ezeket kinyomtattuk, ők pedig újrafestették, újrarajzolták a grafikák reprodukcióit. A legnagyobb sikert a Frida Kahlo kiállítás hatására készített képekkel értük el.
A belső szabadság színei oldalon megtekinthetők a fotók egy része.

TIPP:   Interjú Péntek Orsolya képzőművésszel, íróval

KMV: Ön hogy látja, nyitottabb, érzékenyebb lett a világ a Down-szindróma és a sérült emberek irányába?

BN: Szerintem igen. Le vannak döbbenve egy-egy kiállítás alkalmával. Nem kérdés, hogy tetszik-e nekik vagy sem az alkotás. Már nem az a lényeg, hogy sérült vagy egészséges emberek készítették ezeket a képeket, mert annyira izgalmasak és erősek ezek az anyagok. Többen vásároltak is a képekből, a Frida Kahlo anyag külföldre is kikerült a Mexikói Nagykövetség jóvoltából. A Marriott Hotel nagy segítséget nyújtott nekünk azzal, hogy többször is kiállíthattunk náluk, ezáltal sokan megismerték ezeket az alkotásokat.

KMV: Ön fotográfusként dolgozik még?

BN: Jelenleg is a Fotóművészek Szövetségének tagja vagyok, és ha kapok fotográfiai megrendelést, akkor fényképezek. Nagyrészt pedig művészetterapeutaként dolgozom. A fotós témáim többsége a társadalom peremén élő emberekről szól. Most a fogyatékossággal élők párkapcsolatáról, hétköznapi életéről készítek anyagot. A célom, hogy a külvilág jobban megismerhesse azt a különleges világot, ami teli van értékekkel. Az emberek általában nehezen közelítenek ehhez a témához, félnek tőle, a hétköznapokban ott van még ez a távolságtartás a sérült emberekkel szemben. Jó lenne, ha felfedeznék azt, hogy a motivációjuk ugyanaz, mint nekünk: harmóniában, békében, szeretetben élni.

KMV: Ezekből a képekből tervez majd saját kiállítást?

BN: Még nem tudom, egyelőre nem foglalkozom ezzel, mert számomra sokkal fontosabb, hogy az ő képeiket mutassuk be – őket helyezem most előtérbe. Egyébként ez egy szakmailag is nagyon izgalmas alkotófolyamat: elindulni valahonnan és megérkezni valahová az alkotás során. Azért szeretek a fogyatékkal élőkkel dolgozni, mert nincs bennük félelem, kétség, ösztönösen törekednek a szépségre, könnyebben kifejezik magukat egy átlagembernél.

KMV: Ezeknél a fiataloknál egyébként ad egy nagyobb fokú magabiztosságot és határozottságot az, hogy alkothatnak, és az alkotásaikat ki is állítják?

BN: A kiállítás fontos motiváció. Mi is fontosnak tartjuk, hogy visszajelzést kapjanak arról, hogy értéket teremtenek. Az, hogy bemutatjuk a külvilág számára az alkotásaikat, az nem csak számukra ünnep, hanem a közönség számára is. Természetesen fejlesztés is cél, hiszen ha fotózunk, akkor van egy időkorlát, technikai korlát, be kell tartani a szabályokat, amiket felállítunk. Ezek a feladatok sokat segítenek a koncentráció fejlesztésében. Lehet látni a fejlődést: bátrabbak, határozottabbak lettek az alkotásban.
A művészetterápiának emellett lényege az is, hogy élményt szerezhessenek, megéljék az alkotás örömét, ami aztán a mentális egészségüket is stabilizálni tudja. Jellemző például egy zaklatottabb, feszültebb napon, hogy alkotás közben kiegyensúlyozottabbá válnak.

TIPP:   Interjú Haupt-Kutas Mónika íróval hamarosan megjelenő, Kaleidoszkóp című novelláskötete kapcsán

KMV: Milyen hosszú egy művészetterápiás alkalom?

BN: Ha elmegyünk fotózni, akkor az legalább két óra, de inkább három. Két géppel dolgozunk, tehát nem kap mindenki egyszerre gépet, hanem felváltva használják – itt egyénileg is figyelünk rájuk. A képzőművészeti foglalkozások pedig másfél-két órásak. Utóbbiakat általában Dixit-kártyával kezdjük: mindenki húz egy kártyalapot, a rajta szereplő képet pedig megpróbálják a saját hangulatukkal összehasonlítani. Aki nem tud beszélni, ő mutatja vagy jelzi felénk a saját válaszát, a többiek nagyon jól megértik azt is, aki nehezen tudja szavakkal kifejezni magát. Ezután kezdődik az alkotási folyamat egy megadott technika, feladat szerint. Miután elkészült az alkotás, van egy csoportlezárás, ahol megköszönjük a munkájukat, aki szeretné, elmondhatja, hogyan érezte magát aznap, illetve együtt összepakolunk. Fontos, hogy nem elemezzük a képeiket, és nem minősítjük az alkotót. A mi feladatunk az, hogy az alkotás élménye segítségével fejlesszük, támogassuk, illetve stabilizáljuk mentális egészségüket.

Az alábbi oldalon tovább tájékozódhatnak Bege Nóra fotóterápiás munkásságáról és a terápiás foglalkozásokról: https://szabadsagszinei.hu/bege-nora-a-fototerapiarol/

Az interjút készítette: Koterle-Magasházi Virág
Kiemelt képet készítette: Kenéz Kíra

Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel