Amikor 54 évesen elkezdtem festeni, nem gondoltam, hogy ez egy életre szóló szenvedély lesz. Akkor örültem, hogy az elkészült kép hasonlít a valóságoshoz. Ez is volt a cél, minél jobban megközelíteni a látványt, mint egy hétköznapi fotón. Idővel azonban többre vágytam, kifejezni valamit, ami másokat is megszólít érzelmileg. Megmutatni , hogy én milyennek látok, élek meg dolgokat. Embereket, tájképeket, csendéleteket, a várost festeni úgy jó, ha valami érvényeset mondok el róluk: valamit, ami én vagyok, ami a legbensőbb valómat villantja fel.
Szabadversek – 2025!
Médiaajánlat
