Tukacs Erikának hívnak, Békéscsabán élek. Számomra a rajzolás és a festés egy hobbi, amely segítségével ki tudok kapcsolódni.
Szeretném munkáimat megosztani mindenkivel, akit érdekel a grafika, és a karikatúra sokrétű, színes világa. Régóta foglalkoztat a képzőművészetnek ez az ága, azt hiszem a grafit és a papír párosa mindig is a leghálásabb önmegvalósítás marad számomra.
A karikatúrának megvan a maga szabadsága és a szépsége, hogy bármit összegyúrhatunk, megjeleníthetünk egy alkotáson. Nem elég kristálytisztán látni minden részletet, mindazt az érzelmet, kifejezést, amit egy emberi arc megjelenít, papírra rögzíteni, ráadásul úgy, hogy az valósághűen átsugározza gazdája sajátságos jegyeit, jellemvonásait, még azt is fel kell ismerni, hogy melyek azok az egyedi vonások, amiket eltorzítva, kihangsúlyozva, görbe tükröt tarthatunk a szemlélődő elé, iróniát keltve ezzel benne, de semmiképpen sem rossz érzést.