Hivatásom a festés, a művészeti oktatás és a családom.
A festés számomra belső úton járás, gyógyír, imádság, Isten szeretetének, jelenlétének megtapasztalása, képekbe formálása, továbbadása.
Alkotóművészként a klasszikus olajfestészeti technikát alkalmazom újszerű keresztényi, szakrális tematikával, képi világgal, többnyire megmaradva a figurális ábrázolás síkján. Festményeim gondolatok, hitélmények, belső lelki úton járások képi megfogalmazásai.
Hiszem, hogy a képzőművészet egy híd ember és Isten között, a lélek és a transzcendens világ között. Egy olyan eszköz, mely segíti az elmélyülést, a belső világunkra fókuszálást, a belső úton járást, ugyanakkor segít megismerni a transzcendens dimenziókat is.
Szeretek nagy méretben festeni, mert így a néző jobban beleélheti magát a képi világomba és ezáltal a gondolataimba is.
Az utóbbi években kisebb grafikákat is készítettem; a monokróm technikánál a fény-árnyékok játéka mellett a formákból kirajzolódó újabb alak/zat új tartalommal való megtöltése a célom.
Középiskolai tanulmányaimat a budapesti József Attila Gimnáziumban végeztem, majd 2000-ben szereztem diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézetében, mint festőrestaurátor művész. Mestereim Bráda Tibor, Görbe Katalin és Menráth Péter voltak.
Dolgoztam a Szépművészeti Múzeum festőrestaurátor osztályán, illetve alapvetően egyéni restaurátori munkáim voltak, egyházi- és magántulajdonból egyaránt.
2011 óta alkotok autonóm művészként. Azóta több önálló és csoportos kiállításon is volt szerencsém bemutatni alkotásaimat.
A 2018-ban alapított t’ARS Keresztény Képzőművészeti Műhelynek alapító és vezető tagja vagyok; a Műhely a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom művészeti csoportja.
Évek óta foglalkozom gyermekek művészeti fejlesztésével, jelenleg a Szent József Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban. A képzőművésztanár mesterképzést 2013-ban fejeztem be a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
Gyermekeknek szóló munkáim sorába tartoznak az intézmények, illetve magánszemélyek számára festett mesefalak, valamint a Don Bosco Kiadó gondozásában megjelent két Bruno Ferrero mesekönyv illusztrálása („25+1 Karácsonyi történet”, „Az isteni irgalmasság”).
Férjemmel és négy gyermekemmel Budapesten, Óbudán élek.
Ez is tetszeni fog: