A fafaragást nem tanultam, autodidakta módon képeztem magam. Már 10 évesen eldöntöttem, hogy ezzel a csodálatos anyaggal fogok foglalkozni. Természetesen még nem tudatosan a fafaragással. Általános iskolában gyakorlati óra alkalmával egy asztalos műhelybe látogattunk el. Az ott látottak nagyon nagy hatással voltak rám. Elhatároztam, hogy asztalos leszek.
Általános iskola végeztével, középfokú faipari iskolába jártam. Már az iskolai évek alatt intarziákat készítettem.
Tanulmányaim befejeztével is folytattam az intarzia készítést, mellette különféle dísztárgyakat, dobozokat, esztergált gyertyatartókat készítettem.
Két évtized kihagyás után – családalapítás, munka és egyéb okok miatt – de a fával mindig kapcsolatba maradtam.
Majd 2004-ben egy térdműtétem után a tétlenség kiküszöbölésére elkezdtem faragni. Első időszakban népi figurákat készítettem. Első munkám a Tata című alkotásom. Hosszú hetekig készült, formálódott a profil. Nagy siker volt számomra, hogy térben minden irányból szemmel látható formát tudtam készíteni. Ez nagyon tetszett, kedvet adott ahhoz, hogy tovább folytassam ezt a megkezdett tevékenységet.
Ezért irodalmi művekből merítettem, nagyobb ívű történetekből kiragadva egy-egy mozdulatot, jellemző motívumot. Itt megemlíteném: Lúdas Matyi, János vitéz, Toldi irodalmi műveket. Alkotásaimat, nehézkesnek, tömöreknek, aránytalanoknak éreztem, ez nekem nem tetszett, ezért könyveket kölcsönöztem. Tanulmányozni kezdtem a test és az arc arányait.
Igazi fordulat akkor történt tevékenységemben, mikor elhatároztam saját mondanivalómat fogom lefaragni.
Nyitott szemmel járok a világban, figyelek, keresem a témát. Mindig új és új megoldásokon töröm a fejem.
Keresem, a technikai megoldásokat, feszegetem a fa szilárdságának határait, kíváncsi vagyok a szilárdságának végső pontjára.
Folyamatában egyre arányosabbak lettek szobraim. Ekkor jött képbe a nonfiguratív ábrázolás, ami nagyon közel áll hozzám.
Sikeresen megkerestem a két stílus közötti kapcsolódást. Az arányos figuratív és az aránytalannak mondott nonfiguratív elemek összekapcsolása során alakult ki a jelenlegi stílusom, ami végleges. Mondanivalómat különféle életérzésekkel ábrázolom. Ezek az életérzések lehetnek ironikusak, a szeretet, a szerelem, a halál életérzései beleszőve egy történetbe.
Alkotásaim arányosak, kidolgozottak, letisztultak, könnyed szerkezetűek. Örök dilemmám, tudj megmaradni embernek, kerüld a leselkedő rosszat.
Nem elég fejben megtervezni, megrajzolni, érzelmi hatásokat kigondolni, jelképeket ismerni, utána kell nézni, hogy hiteles legyen, amit lefaragok. Minden munkámat meg tervezek, megrajzolok. Kidolgozom az ívek vonalát, körívét, kigondolom a csavarodások irányát ívét. Vannak munkáim melyek hosszú ideig a rajzasztalon pihennek, mert nem találom azt a motívumot, ami az érzéseimet látható vonalakká, hatásos formákká alakulva tükröznék vissza. Szeretem a kusza vonalak halmazát, volt már példa arra, hogy így indult egy szobor ’élete ’.
Minden egyes alkotáshoz, nagy gonddal választom ki a faanyagot, mert az anyagismeret fontos része a fafaragásnak. Nagyon szeretek gyümölcsfákból faragni, azért, mert kevert száliránnyal rendelkeznek.
Ez a szilárdságuk lehetővé teszi, hogy áttört faragásokat készítsek belőle. Nagyon sok szép alkotást szeretnék még készíteni. Sok gondolatom van, amit még szeretnék formában önteni. Stílusomat megtartom, formailag mindig újat és újat szeretnék alkotni, erre törekedem.
