Tóth Anita vagyok, szabadidős meseíró. Ha visszaemlékszem a gyerekkoromra, akkor állíthatom, hogy a mesélés biztos programja volt az estéknek. Azóta már jócskán felnőttem, de a mese szeretete megmaradt.
Amikor az erdőt járom, hallom az erdő meséit. Különösen a tölgyek a nagy mesélők. Átölelem, megsimogatom őket, leülök és várok. Tudod, a tölgyek ráérősek, nem sietnek sehová. Van úgy, hogy csak egy-két mondatot súgnak, de ha jókedvükben találod őket, akkor mesélnek. Mély hangjuk bejárja az erdőt, különösen az Öreg Tölgyé. A harkály abbahagyja a kopácsolást, a madarak az édes kis csivitelésüket, a nyuszik a füvek rágcsálását, és már csak egyetlen hang létezik. A mesék belengik az erdőt, és a történetek életre kelnek. Nekem már csak az a dolgom, hogy leírjam nektek.
Sok szeretettel ajánlom nektek Tündérföldön mesekönyveimet!
Mazsi és Csipiszke tündér illemtan szerint nevelkednek, mégis sokszor huncutkodnak, rosszalkodnak az igazi tündérré válás hosszú útján.
Nemcsak tündérkékről szól a mese, hanem az erdő állatairól is. KisBobóról, a legbátrabb katicáról – legalábbis ő azt hiszi magáról – és barátairól, Zümikéről, Szundi-Bundiról, a nyuszikról, a bölcs Bagolydoktorról, és a száját soha befogni nem tudó Csipcsiripről.
