1958-ben születtem Keszthelyen, 2016 óta Szentendrén élünk
A fotózás nálunk családi hagyomány, igaz Édesapám főleg mezőgazdasági tárgyú témákat örökített meg. Eróziós területeket, kísérleti növényültetvényeket, tőzeges területeket, szőlészeteket. Ebből több ezer dia, negatív maradt utána.
Főleg az esemény fotózás érdekel, a megismételhetetlen, újra gondolható pillanatok megörökítése valamint az utcai fotózás, az elkapott élethelyzetek rögzítése.
Számos koncerten hivatalos fotósként dolgoztam (Papp Gyuszi 70 /Charlie, Dolhai Attila, Vastag Tamás, Török Ádám, Nyerges Attila és az Ismerős Arcok, Varga Miklós), de készítettem képeket szinházi és néptánc előadásokról (Magyar Nemzeti Táncegyüttes).
Az emberábrázolás is a kedvenc témái közé tartozik, ismert (Szőke András, Badár Sándor, Hobo, Dés László, Laczkfi János, Grecsó Krisztián) és kevésbé ismert emberek megörökítése.
2021-ben megalakítottam a Szentendrei TDM-mel közösen a „Szentendre” fotóklubot. Szlogenünknek a „Szentendre fotósok városa, is” szöveget találtam ki, hiszen a fotózás is legalább olyan alkotóművészet, mint a festés, a szobrászat.
https://balaton9.wixsite.com/website-1/home
Ez is tetszeni fog: