Bemutatjuk: Timi Wall Art – Takács Tímea

2023.08.05.

1

„A MŰVÉSZET ELSŐ FELADATA, HOGY MEGSZÉPÍTSE AZ ÉLETET.” (Nietzsche)

A művészi dekorfalfestéssel és festészettel együtt járó alkotómunka számomra az önkifejezés legjobb formája. Lehetőség, hogy pozitív érzelmeket váltsak ki, és segítsek az emberek sokszínű vágyainak a kifejezésében és megvalósításában.

A személyre szabott, művészien kivitelezett dekorfal nem csupán egy dekoratív eleme a térnek. Benne van a festő, alkotó minden érzelme, gondolata, hangulata, az összekapcsolódása azzal a személlyel, akinek készül. Ha ez az „összehangolódás” sikeres, akkor születhetnek a csodák.

A közvetlen környezetünkben jól megválasztott színeknek, struktúráknak nem csak funkciójuk van, hanem szépséget és esztétikumot is adnak. Így tudják különlegessé, harmonikussá tenni a napjainkat.

TIPP:   Fókuszban: ha11ok

Talán már festőecsettel a kezemben születhettem, mert egész életemben vonzottak a színek, azok harmóniája, játéka és az azzal kapcsolatos mindenféle kreatív tevékenység

Harminc évvel ezelőtt festettem meg az első faldekorációmat, akkor még temperával, mesefigurákat a gyerekszobák falaira. Az eltelt hosszú évek alatt a kreatív bútorfestés és a festmények készítése során kerestem újabb technikákat, anyagokat a festészetemhez. Olyat kerestem, amivel végeláthatatlan lehetőségek nyílnak meg a kezeim között. Így találkoztam a dekorfalfestéssel jó pár évvel ezelőtt. Azonnal tudtam, hogy ez az én világom. Folytatása annak az akkor még hobbiszintű festői munkáimnak, amit hosszú évek alatt fejlesztettem és folytattam.

TIPP:   Bemutatjuk: Attila Kasza (Scythe)

Lakberendezőként belsőépítészettel sok-sok évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni. A színek, a formák, a megvalósított álmok atmoszférája a mai napig velem vannak mostani munkáimban is. Az eltelt évek alatti megvalósult ötletet, gyakorlatot és tudást most dekorfalfestőként is tudom kamatoztatni.

A dekorfalfestés számomra az a művészi tevékenység, ahol az évek alatt megtapasztalt, átélt kompetenciákat végre egyben kamatoztatni tudom: a festészetet, a lakberendezést, a bútorfestést és nem utolsósorban a több mint 30 éves tanítói-oktatói-tréneri múltam emberismeretét.

Munkám során a célkitűzésem az, hogy a precízen megtervezett és művészien kivitelezett dekorfal olyan legyen, ami egyedi, összetéveszthetetlen, sajátos a varázsa, a kisugárzása.

TIPP:   Bemutatjuk: Evva Simon Zoltán alkotóművészt

Mottóm: A falad meséljen arról, hogy ki is vagy valójában!

www.timiwallart.com

 

 

 

Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel