Taskovics Adél
Adél orvosi hibából veszítette el látását, de ez a tény életkedvére, sokoldalúságára nem rak bilincset. Lelkesen jelentkezik országos vagy nemzetközi szavalóversenyekre, irodalmi pályázatokra. Két diplomáját kitűnőre védte, kulturális szervezőként a Siketvakok Országos Egyesületében dolgozik. Versei megjelentek számos antológiában, az országos KLÁRIS kulturális folyóiratban, amelyet az írók boltja is forgalmaz.
A kereszt nem szívsorompó címmel kiadásra került önálló mesés-novellás igaz történeteket tartalmazó kötete, tervezi verseit is megjelentetni.
Munkáiért, előadásaiért a Cserhát Művészkörtől „Társadalmi NAGYDÍJ” elismerést kapott.
Taskovics Adél
Sohasem félig
Élni egészen, sohasem félig,
Ha fáklya vagy, lángod érjen az égig.
Ha szeretsz, olvadj el benne egészen,
Ha álomból ébredtél, legyél józan-észen!
Eszmédért, ha küzdesz, olvadj vele egyé,
Ha zenélni kezdesz, magad válj hangjeggyé!
Ha játszol, arcod tükrözze gyermeked mosolyát,
Ha ápolsz, vállad hordja a gondnak fele zsákját.
Ha szólsz, tudd, igazságnak párja nincsen,
Beszédedre lelked nemet sose intsen.
Tanácsot adsz? Vésd szívedbe barátod arc-mását,
Teljesen nem ismerheted az ő igazságát!
Élet-úton eltévedtél? Menj ki az erdőbe!
Biztosítlak: rengeteget tanulhatsz majd tőle.
Nem látsz fát, mi deres ágát Napnak félig adja,
Vagy termést, mi magjai egy részét veszni hagyja.
Kristálytiszta patak mellé ülj le nyári este,
Hidd, hogy van ki számontartja, hány csepp víz van benne.
Ő, ki érti, mit fuvoláz szélnek a játéka,
Épp így tudja, hogy milyen szívednek szándéka.
Ha majd fényes csillag leszel fent az esti égen,
Megítéli, hogyan éltél: félig vagy egészen…
Fából ácsolt sorok
Két fa az erdőben, egymás mellett állunk,
Gyökerünk a mélységhez köt, gond nem jár minálunk.
Ékes szóval szólnék hozzád, ajak nélkül nem lehet,
Ágaim közt szél fütyöngi, amit Neked üzenek.
Barátsággal kötődj hozzám, semmi mást nem akarok,
Hogy Tereád többet süssön, megkérem majd a Napot.
És ha felém szépen nevet szemednek virága,
Törzsemnek vagy koronámnak nem lesz majd hibája.
A bánatnak féreg-foga odvam nem mélyíti,
Békén ringó madárfészek hegyemet díszíti.
Ám ha tőlem te elfordulsz, mindkettőnk kivágják,
Évezredes szál derekunk hídpillérnek szánják.
Felettünk az élet nyomja a szerkezet ívét,
Akkor talán megérzed az összefogás ízét!
Üzend meg
Szem, mely lelked mélyéig lelát,
Társ, ki szíved terhéből vesz át,
Tél hidegén enyhítő kabát,
Magányodban halk szavú barát,
Az leszek neked, ha akarod.
Lehetnék a hang a makacs hallgatásban,
Szeretet a kihűltnek hitt kézfogásban,
Életed éle, kacajjá vált panasz,
Ha engem, ahogy vagyok, úgy elfogadsz.
Lehetek a csillag, mely mutatja utadat,
Víz, mely élteti rég kiszáradt kutadat,
Sétabot, mely ha kell, támaszod lehet,
Ha megerősödtél, tovább már nem mehet veled.
Szó, mely ösztönöz a bátor beszédre,
S ne hidd, hogy túl sokat várok majd cserébe.
Ha nem jön az a levél, amit régen vártam,
Magamat talán önvád börtönébe zártam,
Állítom: enyém a nagyvilág mindenik hibája,
Üzend meg: van még, ki segítségem várja.
(2023. március 30.)
